Ralph Waldo Emerson: Uriel

Fordítós játékom:

Az ősmúltat érzem,
Merengő lélekkel vizsgálom,
Mintha a vad Idő sorolta volna
magát hónapokba és napokba.

Ez volt Uriel elvesztése,
A Paradicsomban történt,
A Plejádok között sétálva,
Az Úr hallgatta a fiatal istenek beszélgetését;
Az árulás túl sokáig tartott,
Füle számára nyilvánvaló volt.
Fiatal istenségek vitatták meg
A forma és mérték törvényeit,
A gömbről, a lényegről, napsugárról,
Mindarról, ami megélt, ami látszó.
Az egyik, -dacolva a halk, határozott hanggal,
A kétségekkel, és a tiszta alappal,
Egy pillantás alatt megrepesztette
A gömböket, mindenütt
Felbolygatta az ördögöket,
Az útról letérni, gondolta Isteni érzet.
“A természetben nem található vonal;
Az egység és az univerzum kerek;
Hiába a küzdelem, minden sugár visszatér;
A gonosz áld és ég a jég.”
Uriel szúrós szemmel beszélt,
Borzongás futott végig az égen;
Fejük rázták a szigorú öreg hadistenek;
Mirtuszágyaikban méltatlankodtak a szferáfok;
A jelen Szent ünnepnek látszott,
A meggondolatlan szó azonban rosszat sejtett;
A Sors mérlegének nyelve elhajlott;
A jó és a rossz határa megszakadt;
Az erős Hádész nem tudta tartani a határokat,
Minden összezavarodott.

Szomorú, hervadó önismeret,
boruította Uriel szépségét;
A mennyben egykor tündöklő Isten
abban az órában visszavonult saját felhőjébe;
Ha hosszú körözésre van is
ítélve a generációk tengerében,
ha tudása túl fényes is ahhoz,
hogy a kevésbé tisztán látóhoz is elérjen,
ha felejtés szele el is lopta a mennyeit,
ajkuk megőrizte a titkot,
mely most hamuban tűzmagként alszik.
Akkor és azóta olykor igazságok
árnyalják az angyalok fátyolszárnyait;
A Nap erejétől fénylik,
de az elemek gyümölcséből merít erőt,
úgy ragyog a Szent lélek az anyagban.

Amilyen gyorsan a víz átalakul,
úgy születhet jóból rossz, –
hangzott fel Uriel gúnyhangja,
és pír árnyalta fent az eget,
és az istenek meglepődnek, – nem tudni, miért.

Ingyenes Deepl alkalmazás játéka:

Az ókorban esett
Melyeket a merengő lélek vizsgál,
Vagy valaha is a vad Idő megalkotta magát
naptári hónapokba és napokba.

Ez volt Uriel eltűnése,
mely a Paradicsomban történt.
Egyszer, a plejádok között járva,
Seyd hallotta az ifjú istenek beszélgetését;
És az árulás, mely túl sokáig tartott,
az ő füle hallatára nyilvánvalóvá vált.
Az ifjú istenségek beszélgettek
A forma törvényeiről, és az igazságos mérésről,
a gömbről, a kvintesszenciáról és a napsugarakról,
Ami létezik, és ami látszik.
Egy, halk hangon, mely dönt,
S a kétely és a tiszteletteljes használat dacolt,
Egy pillantással, mely megoldotta a gömböt,
S az ördögöket mindenütt felkavarta,
Isteni érzelmét adta.
A sorok lénye ellen.
“Vonalat a természetben nem találunk;
Egység és mindenség kerek;
Hiába termett, minden sugár visszatér;
A gonosz áldást hoz, és a jég éget.”
Ahogy Uriel szúrós szemmel beszélt,
Borzongás futott végig az égen;
A szigorú, öreg harci istenek megrázták fejüket,
A szeráfok a mirtuszágyakból ráncolták homlokukat;
Úgy tűnt, hogy a szent ünnep
A meggondolatlan szó rosszat jelentett mindenkinek;
A sors mérlegének gerendája elhajlott;
A jó és a rossz határai szétszakadtak;
Az erős Hádész nem tudta megtartani a magáét,
De minden zűrzavarba csúszott.

A szomorú önismeret, elsorvadva, elesett.
Uriel szépségére;
A mennyben egykoron kiváló, az isten
Elvonult, abban az órában, felhőjébe;
Hosszú vándorlásra kárhoztatva
A nemzedék tengerében,
vagy a túl fényes nőtt tudás
Hogy a gyengébb látás idegét megérinthesse.
Egyenesen egy felejtő szél lopta át magát az égi fajtán, s ajkukon a titok megmaradt, Azonnal, egy felejtő szél
Az égiek fölé kerekedett,
Ha a hamuban aludt is a tűzmag,

Ajkuk a titkot megőrizte
De olykor-olykor az igazságok kimondása
Szégyent hoztak az angyalok fátyolos szárnyaira;
S a nappályáról harsogva,
Vagy a kémiai erő gyümölcséből,
Lélek vonulása az anyagban,
Vagy a víz száguldó változása,
Vagy a jóból a rosszból született,
Uriel hangja, a kerubok gúnyos hangja szólt,
És a felső égboltot pír színezte,
És az istenek megremegtek, nem tudták miért.

Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)

Az eredeti vers:

It fell in the ancient periods
   Which the brooding soul surveys,
Or ever the wild Time coined itself
   Into calendar months and days.

This was the lapse of Uriel,
Which in Paradise befell.
Once, among the Pleiads walking,
Seyd overheard the young gods talking;
And the treason, too long pent,
To his ears was evident.
The young deities discussed
Laws of form, and meter just,
Orb, quintessence, and sunbeams,
What subsisteth, and what seems.
One, with low tones that decide,
And doubt and reverend use defied,
With a look that solved the sphere,
And stirred the devils everywhere,
Gave his sentiment divine
Against the being of a line.
“Line in nature is not found;
Unit and universe are round;
In vain produced, all rays return;
Evil will bless, and ice will burn.”
As Uriel spoke with piercing eye,
A shudder ran around the sky;
The stern old war-gods shook their heads,
The seraphs frowned from myrtle-beds;
Seemed to the holy festival
The rash word boded ill to all;
The balance-beam of Fate was bent;
The bounds of good and ill were rent;
Strong Hades could not keep his own,
But all slid to confusion.

A sad self-knowledge, withering, fell
On the beauty of Uriel;
In heaven once eminent, the god
Withdrew, that hour, into his cloud;
Whether doomed to long gyration
In the sea of generation,
Or by knowledge grown too bright
To hit the nerve of feebler sight.
Straightway, a forgetting wind
Stole over the celestial kind,
And their lips the secret kept,
If in ashes the fire-seed slept.
But now and then, truth-speaking things
Shamed the angels’ veiling wings;
And, shrilling from the solar course,
Or from fruit of chemic force,
Procession of a soul in matter,
Or the speeding change of water,
Or out of the good of evil born,
Came Uriel’s voice of cherub scorn,
And a blush tinged the upper sky,
And the gods shook, they knew not why.

Az eredeti Uriel

Uriel egyike annak a négy angyalnak, akiket Isten a trónja köré állított.
A Kabbalában a Jelenlét ezen angyalait a négy szent vadállattal azonosítják, – amelyeket Ezékiel ószövetségi próféta a Merkabában látott.
Uriel alakját a sas vagy az épp oroszlán alakjával azonosítják.
A négy angyal a menny négy szelére árasztja a fényt, és a nyugat feletti fény, a legtökéletesebb fény, Urielé. 
Az ortodox hagyomány szerint Uriél arkangyal egyike a hét arkangyalnak, ünnepnapja november 8.
Az anglikán hagyomány szerint ünnepnapja szeptember 29.
meg még biztos sokmindent lehet találni róla , pl: itt, itt, itt, és itt