A Nap 150 millió km-re van tőlünk. Magjában nukleáris reakció folyik, a magfúzió során hidrogénből hélium lesz. A felszabaduló energia sugárzik szerte-szét a világba, – növények, állatok, emberek nagy örömére.
Anyaga képlékeny, örvénylő, forró plazma. Az örvénylés mágneses hurkok létrejöttét indukálja.
A nap forog is, ráadásul plazmaállagából is adódóan a különböző szélességi körön levő területei eltérő sebességgel, – az egyenlítői területek 25, míg a sarkvidékek csak 35 naponként fordulnak körbe, – ezt is R. Carrington[ fedezte fel és differenciális rotáció-nak nevezte el.
Az eltérés miatt a Napot körülvevő mágneses erővonalak megnyúlnak, néhol elszakadnak, vagy épp összefonódnak. Talán ezek, amik a koronában úgy jelentkeznek, mint egy-egy ‘apró’ néhány tized másodpercig tartó tábortűz, ami szuperforró, és amit Napfoltnak hívnak.
Ezeket az intenzív mágneses területeket már Galilei is megfigyelte, de a Carrington eseményig nem nagyon tudták, mi lehet.
Ma már tudják, hogy a Napfoltok előre jelezhetik a Napvihart. A napfoltok száma kb 11 évente, -mikor a nap pólusváltása történik, -megsokszorozódik.
Tudósaink nagyon fontosnak tartják a napviharok előrejelzését.
Dr Sarbani Basu egy indiai kis faluból származó hölgy, aki manapság a Yale Egyetemen tanít, már kitalált egy módszert arra, hogy még akkor is tudni lehessen a napfoltok megjelenéséről, ha azok épp nem a Föld felé néznek. A BBC Earth filmjében rámutat, hogy a felszíni mágneses események (szakadások, összefonódások, kilökődések tulajdonképpen magát a Napot is folyamatosan rengetik. A Nap folyamatosan reng. Naprengés, -jól hangzik, Ezt úgy szemléltette, hogy bedobott a tóba egy követ, és elmagyarázta, hogy bár a körbe szétszaladó hullámokat látjuk, valójában az energia nagy része a kővel együtt lefelé, ebben az esetben a Föld középpontja felé hatol. ((jé, mintha mi is napok lennénk))
Manapság hasonló, felderítési céllal a Nasa színeiben pompázó Parker űrszonda nagyon közel merészkedik a Naphoz, de olyan közel, hogy onnan már nem lát jól. Segítségére (és az emberiség segítségére) sietett hát az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű, fantasztikus kamerákkal felszerelt járműve. Itthon maradt harmadik társuk, a SMILE, aki a Föld egyenlítője körül, eliptikus pályáján kering, és az atmoszféránkat vizsgálja a napviharok 😀 fényében.
Geomágneses viharok
1859-es Carrington-esemény
Az írott történelem legjelentősebb napkitörését 1859. szeptember 1 -jén jegyezte le két amatőr csillagász, Richard Christopher Carrington (róla nevezték el az eseményt) és Richard Hodgson.
A 
a földön geomágneses vihart, így szokatlan helyeken tündöklő sarki fényt is okozott.
A jelenség különlegessége mellett súlyosan korlátozta a nem sokkal korábban felállított távíróhálózat működését.
Az óriási energia hatására a távíróvezetékekben olyan magas feszültség indukálódott, hogy a vevőkészülékben keletkezett szikra itt-ott állítólag lángra lobbant még a papírszalagot is.
Morse távírója
Kanadai Québec tartományban 9 órás áramszünet
1989 márc. 6-án, 10-én és 12-én erős Napkitöréseket észleltek.
Március 13-án, 1 óra 27 perckor, súlyos geomágneses vihar érte el a Földet.
- A töltött részecskék és elektronok tömege jelentős zavart okozott az
– Egyesült Államok elektromos hálózatában,
– a rövidhullámú rádiózásban (Szabad Európa) - Hatására műholdak kommunikációja szakadt meg, a NASA 250 anomáliát rögzített.
- Québec tartományban, mivel sziklás a talaj, az áram elfelejtett földelődni, helyette a kisebb ellenállás felé vette az irányt. A 735 kV-os vezetékeket találta kellően szimpatikusnak útja folytatásához, és ha már arra járt, 9 órára beszüntette maga körül az áramellátást.
, és a témával kapcsolatban aktuálisnak tűnik az alábbi rövidke cikk is:
(képre katt)