fontos, hogy az igazat lásd, ne csak a valódit

Graham, Maslow és Arisztotelész kutatási alapján:

Graham piramisa jól jöhet megérteni a parttalanság okát, bármilyen vita esetén.
A zsákutcák, a véget nem érő ciklusok elkerüléséhez kiváló lehetőség, a piramis akárcsak egyszeri elolvasása, értelmezése is.

Segítségével tisztábban látható, megfogalmazható, ha valaki terel, eltér a témától, vagy alig észrevehetően, de sikeresen tévútra viszi a beszélgetést.
Személyes kedvencem a ‘stílus kifogásolása (3. szint)
Azt gondolom, jókat lehet veszekedni, akkor is, hogyha szeretjük egymást, – amennyiben a közös cél nem egymás megváltoztatása, hiteltelenítése, hanem a megértés. Sokan eddig jutnak, -és itt le is zárnak. Hiába utána pecsétes kérvényben érkezik ugyanaz a tartalom, – ilyenkor azt gondolom, a vitapartner célja nem az értékek/érdekek egyeztetése, hanem pusztán a menekülés.


Mostanában nem futok fölösleges köröket, csak rámutatok, hogy a piramison az adott reflektálás épp hányadik fokozatnak, – emeletnek, – felel meg, és szólok, hogy inkább ott a teteje felé folytassuk a beszélgetést. Nem állítom, hogy olykor nem sértődés a vége, de amellett esélyt is ad a továbblépésre.


A vita dinamikájának megértésében Graham, mások megértésében Maslow, siet segítségünkre.


A Maslow-piramis akkor segít, mikor azt nem értem, miért nem fontos valakinek az, ami nekem igen. Bár nehéz az alját megváltoztatni, azért a boldogság felé vezető sárga téglás szerpentinen érdemes lehet felfelé és lefelé is tekintgetni

8

Arisztotelész logikája alapján pedig nem árt óvatosan alkotni ítéletet, hiszen a „.. a szélsők egymással is meg a középpel is! ellentétesek

Megláthatod az adott témában milyennek látod magad, és ha belegondolsz abba is, hogy milyen a partnered. talán kiderül, hogy a megoldási módjaitok miért nem egyeznek!
Ezek olyan minőségek, amik nem biztos, hogy változnak, de ha megérted őt is, magad is, – dühöd simán elszállhat.

5 perc izgi

HiányKözépTúltengés
halvérűségszelídségdühösség
gyávaságbátorságvakmerőség
szégyenlősségszeméremszemérmetlenség
érzéketlenségmértékletességmértéktelenség
nihil*jogos felháborodásirigység
veszteségjogszerűségnyereség
fösvénységnagyvonalúságtékozlás
gúnyos szerénységigazságfennhéjázás
hízelgésszeretetgyűlölet
tetszelgésönérzetönhittség
elpuhultságállhatatosságszenvedésben
való eltompultság
kishitűségnemes becsvágyfelfuvalkodottság
szűkkeblűségáldozatkészségpazarlás
együgyűségbelátásálnokság
*a nihil szó saját értelmezés
(az eredetiben nincs megfelelője)
Forrás: itt

*

“Piciny magból kikeltünk,
mint nyíló virág
Ahány ember annyiféle

csodálatos világ”
(zene) itt