Edgar Allan Poe: Eureka

Ha van kedved együtt fordítósat játszani, itt csatlakozz

– ami a szövegben ilyen kék betűs az saját agymenés, filozófiai szó, név értelmezési próbálkozás – Kinga

A mű eredetije – ITT olvasható – a képek, melléklet nélküli szöveg pedig ITT:

1. fejezet: Palackba zárt üzenet

ELŐSZÓ.
__________________________________


Ajánlom e művet, az Igazságok Könyvét azoknak a keveseknek, akik szeretnek engem és akiket én is szeretek. Azoknak, akik inkább éreznek, mint gondolkodnak, -az álmodóknak, és azoknak, akik hisznek az álmokban, mint az egyedüli valóságban, -nem azért hogy az Igazság Szónokaként tetszelegjek, hanem magáért az Igazságában bővelkedő Szépségért; – igazat alkotva.
Ezen okból kifolyólag ezt az egyedülálló Művészeti Terméket, mint egy Idillt, -vagy, ha nem hangzik túl magasztosan, -mint egy Költeményt festettem meg.

Amit itt állítok, igaz, – tehát nem halhat meg,  – így, ha eltipornák is – „újra feltámad az Örök Életre”.

Mindemellett azt kívánom, hogy e mű, akárcsak egy Költmény, -meg,  csak halálom után ítéltessék.

E. A. P

_____________________________

EUREKA:
ESSZÉ AZ ANYAGI ÉS SZELLEMI UNIVERZUMRÓL.


Valódi alázattal, – mitöbb, ámulattal, – fogalmazom meg a kezdőmondatot, -melyben minden elképzelhető téma közül a legünnepélyesebbel, a legátfogóbbal, a legnehezebbel, a legszentebbel fordulok az olvasóhoz.
Milyen kifejezéseket találok elég egyszerűnek – egyszerűségében azonban kellően magasztosnak – témám puszta megfogalmazásához?

Úgy tervezem, hogy beszélek a fizikai, metafizikai, matematikai, -az anyagi és szellemi világegyetemről. Annak lényegéről, eredetéről, teremtéséről, jelen állapotáról és végzetéről. Ezen túlmenően annyira bohém leszek, hogy megkérdőjelezem a következtetéseket, és ezzel egyidejűleg megkérdőjelezem sok ismert és méltán tisztelt ember bölcsességét.

Kezdetben hadd jelentsem ki a lehető legkonkrétabban: -nem egy tényt szeretnék bemutatni és bizonyítani -, mert bármit is állítanak a matematikusok, legalábbis ezen a világon nem létezik bizonyítás,- hanem egy fontos gondolatot, melynek közvetítésére ebben a kötetben folyamatosan fogok törekedni.

-1-

Általános felvetésem a következő: Az Első Dolog Eredeti Egységében rejlik Minden Dolog Másodlagos Oka, egyszersmind magában foglalva Elkerülhetetlen Megsemmisülésük Csíráját is.

Ennek az elképzelésnek a szemléltetésére javaslom az Univerzumnak egy olyan vetületét, melynek segítségével az elme valóban képes az egyéni benyomás fogadására és érzékelésére.

Aki az Ætna tetejéről lazán körbetekint, azt elsősorban a látvány kiterjedése és változatossága érinti meg. Csak egy gyors örvényléssel a sarkán remélheti azt, hogy a panorámát a maga csodálatos egységében érzékeli. De mivel az Ætna csúcsán senkinek nem jutott eszébe a sarkán pörögni, úgy senkinek nincs rálátása a panoráma teljes és páratlan mivoltára. Ilymódon bármilyen új aspektus is rejlik ebben az egyediségben, – emberi szem számára láthatatlan dologként, nem hozzáférhető, – nem létezik az emberiség számára.

-2-

Nem ismerek olyan tanulmányt, ami egyértelmű és átfogó definíciót társítana az Univerzum szó mellé.

Bárhol is kerüljön említésre ebben az esszében az „Univerzum” kifejezés: alatta, – mindenfajta minősítés nélkül, – a világ elképzelhető legnagyobb kiterjedését értem, beleértve mindent, – legyen az akár szellemi, avagy anyagi minőségű, – amely létezhet az adott térben.

Az „Univerzum” kifejezés általában magában foglal valamiféle megkötést, mint például a ”csillagok univerzuma”. Hogy miért gondolják szükségesnek ezt a megkülönböztetést, az a folytatásból kiderül.

-3-

A korlátozott, bár még így is határtalan csillag-univerzumról szóló tanulmányok közül sem ismerek egyet sem, amelyben, – még ennek a korlátozott Univerzumnak is, – olyan áttekintése lenne, amely igazolná az annak egyediségéről szóló megállapításokat.

A legtalálóbb megközelítés Alexander Von Humboldt-tól származik, nézeteit a Kozmosz című munkájában fejti ki.

Egy oldal a Cosmosból:

Báró Alexander von Humboldt (1769-1859), német természettudós és utazó

Okfejtése azonban az egyediséget mellőzve, általánosságban mutatja be a témát. A témát, amely végeredményében a fizikai világ minden egyes részletének, és a részletek egymáshoz való viszonyának a törvénye. A fizikai Univerzum apró részeinek mindegyikét egyszerűen összefogja, ám azokat nem láttatja egységben.

Művében egyszerűen szintetizál. Tárgyalja az anyagi kapcsolódásokat, a filozófia szeme elé tárja mindazokat a következtetéseket, melyek addig a megszokott mögött rejtőztek. De bármennyire is csodálatraméltó a mélység, amellyel témájának minden egyes pontját kezeli, e pontok merő sokasága, szükségszerűen így csupán a rengeteg részlet összege marad, – ami által viszont épp a téma bonyolultsága az ami kizárja az önmagában teljes, és minden mástól különböző, egyedi benyomás megszerzésének lehetőségét.

-4-

Olybá tűnik számomra, hogy a fentiekből származó következmények, következtetések, javaslatok, spekulációk, – nem többek puszta sejtéseknél. Nekünk mindenképpen olyasmire van szükségünk, mint egy mentális körözés a sarkon.

A középpont körüli látképeknek olyan gyors váltására van szükségünk, melynek következtében míg az apró dolgok mind eltűnnek, a szembetűnő dolgok teljesen eggyé, – egységgé, – olvadnak.

Az eltűnő apróságok között egy ilyen mintában kizárólag földi ügyek lennének. A Földet csak, mint a bolygóközi rendszer részét vesszük figyelembe. Ebben a viszonylatban az ember, mint emberiség; az emberiség pedig mint az Intelligenciák kozmikus családjának tagja tűnik elő.

– 5 –
– előtanulmány –

És most, mielőtt rátérnék a tulajdonképpeni témára, hadd hívjam fel az olvasó figyelmét egy-két lényeges dologra egy meglehetősen figyelemre méltó levélből, amelyet úgy tűnik, hogy egy palackba dugaszolva találtak a „Sötét Tengeren” – egy óceánon, amelyet ugyan jól leírt a Núbiai geográfus, Ptolemaiosz Hephestion; de a mai időkben kevesen látogatják, hacsak nem a transzcendentalisták

A transzcendentalisták koruk társadalmának kritikusai voltak. Elítélték a meggondolatlan konformitást. Úgy gondolták, az elme közvetlenül képes az abszolút igazságok megismerésére, és mindehhez nincs szüksége szabályokra, az érzékszervek kerülőútjaira. Az ideákat és képzeletet helyezték előtérbe, ami által a lélek képessé válik a konfliktusok és küzdelmek fölé emelkedni, és általa a szabadság és jóság emelkedettebb tapasztalatait elérni.

és néhány olyan ember, aki a dolgok mélyére kíván hatolni, és épp itt vet horgonyt.

Bevallom, ennek a levélnek a dátuma még jobban meglep, mint a tartalma; mert úgy tűnik, hogy a kétezer–nyolcszáznegyvennyolcadik évben íródott. Ami pedig azokat a részeket illeti, amelyeket ide leírok, úgy gondolom, majd magukért  beszélnek.

„Tudod, kedves barátom”, – mondja az író, kétségtelenül egy kortárshoz fordulva –, „tudod-e, hogy alig több mint nyolc-kilencszáz éve volt, 

2848-900=1948 => 1948 és 2048 közötti, azaz a jelenlegi korra utal a jövőből érkezett levél.

hogy a metafizikusok

Metafizikus: a jelenségeket elszigetelten, - a kölcsönös összefüggéseket, fejlődéseket, változásokat figyelmen kívül hagyva, - a nyugalom és változatlanság állapotában szemlélő szemlélődő.

először egyeztek bele abba, hogy az embereket felmentsék az alól a példátlan elgondolás alól, miszerint az igazsághoz csupán kétféle úton lehet eljutni?

-6-

Képzelje el, ha tudja! Úgy tűnik, hogy réges-régen, az Idők éjjelén élt egy török filozófus, akit Kosnak (Aries) hívtak, és Káprázat (Tootle) volt a vezetékneve. „[Itt a levélíró valószínűleg Arisztotelész– re gondol,

Arisztotelész  Kr.e. 384- Kr.e. 322. Görög filozófus és sokkal több annál, részletek itt

– sajnos azonban két-háromezer év alatt a legjobb nevek is menthetetlenül elvesztik eredeti fényüket.]

„Ennek a nagyszerű embernek a hírneve főként abból eredt, hogy szemléltette miszerint a tüsszentés természetes jelenség, melynek révén a túlzottan elmélyült gondolkodók az orrukon keresztül kiadhatják magukból az épp testet öltő ötleteiket, gondolataikat;

Kishazánkban rátüsszentés néven ismert a gondolat. Távozik az épp formát öltő,- és ezzel utat enged a következő remek ötlet megszületésének

de nemkevésbé számított híresnek a ténytől, miszerint ő volt a deduktívitás

Deduktívitás: a következtetés olyan tételekből származik, amelyeket előre elfogadunk.
Korlátai: csak az előre elfogadott tételekből lehet következtetni, figyelmen kívül hagyja az új információkat és az érzelmeket.
A matematikában nagyrészt dedukciót alkalmazunk, mivel a definíciók és az axiómák olyan általános tételek, melyek újabb tételek alapjai.

és az á priori filozófia megalapítója és fő terjesztője.

á priori (latinul: lat. "abból ami korábban van") :elvont dolgokat fogalmaz meg, majd arra logikusan építkezik.
Az elvont fogalom (axióma vagy idea) , melynek oka és alapja nem másban, mint saját magában keresendő.
A Pitagorasz-tételt az ismert bizonyításon túl elfogadhatjuk apriori módon is: aki nekem elmondta, az igazat mondott a múltban, azaz számomra ő hiteles forrás. Az idea itt azt hiszem a hiteles forrás.

Mindig abból indult ki, amit axiómáknak, azaz magától értetődő igazságnak tartott. Mára belátható a tény, hogy egyetlen igazság sem magától értetődő, de ez az akkori spekulációkat cseppet sem gátolta, – épp elegendő volt számára ilymódon levonni a következtetést, miszerint a származtatott gondolatok igazságtartalma teljesen nyilvánvaló. Az axiómáktól logikusan haladt a megállapítások felé.

-7-

A fent már említett transzcendentalizmus filozófiai alaptéziseit legkiemelkedőbb tanítványai Tuclid, egy geometrikus ”[értsd: Eukleidész]” ,-pusztán egy C-t K-ra cserélve, most ezen a fura néven ismerjük;

Euklides ie. 300 körül egyiptomi hellenisztikus matematikus, akit a geometria atyjaként is emlegettek.

Az eukleidészi geometria összefüggő rendszerét  Elemek c. művében  mutatta be.
Az Elemek a matematikai princípiumokkal kezdődik, melyeket Euklidész három csoportra osztott fel:
1. definíciók, 2. posztulátumok, 3. axiómák.

A definíciók a felhasznált kulcsfogalmakat magyarázták (pl. „Pont: az, aminek nincs része.”).
A posztulátumok a megkövetelt kiindulási elveket sorolják. (pl. Követeltessék meg, hogy minden pontból minden ponthoz legyen egyenes húzható.)
A princípiumok harmadik csoportja: az axiómák. Az axióma olyan kiindulási feltételt jelent az érvelések során, amit adottnak veszünk. 

Egyiptom királyának (Ptolemaiosz) kérdésére, hogy van-e valami könnyebb módszer a geometria elsajátításához, mint az Elemek c. mű áttanulmányozása, így felelt: „A geometriához nem vezet királyi út.”

és egy Kant nevezetű holland jegyezték le.

-8-

„Nos, virágzottak is Aries Tottle nézetei egészen addig, amíg színre nem lépett egy Malac, akit „Az Ettricki pásztornak” is neveztek, -és meghirdetett egy homlokegyenest más rendszert, amelyet á posteriori–nak, induktívnak aposztrofált.

á posteriori: „tapasztalatból származó ismeret”
Pitagorasz (Thalesz tanítványa) tételének egyfajta megtapsztalása is juttathat ismerethez, ha megmutatja valaki a diákoknak, hogyan folyik át a két kis víztömeg az egy nagyba.

Induktív: Kísérletek, megfigyelések útján adattömegeket halmoz fel, majd belőlük hipotéziseket indukál, következtetéseket von le, így képez elvont fogalmakat.

Pl: egy számtani sorozat konkrét elemeit vizsgálva az általános ámde elvont szabályhoz jutunk el. Fibonacci-számokesetében:
Ha n=0:  fn=0
Ha n=1:  fn=1
Ha n ≥2:   fn=fn-1+fn-2

• érdekes lehet:

Hérodotosz szerint maga Thalész is felhasználta 1. tételének következményét az egyiptomi Kheopsz piramis magasságának mérésére.

A tétel alapján mikor egy bot árnyéka épp egyenlő a bot magasságával, a piramis árnyéka is elárulja a piramis magasságát.

Euklidesz Thales tanítványaként így bizonyította mestere tételét: 𝐴𝑂 és 𝑂𝐶 a kör sugara, => 𝐴𝑂𝐶 és COB háromszög egyenlő szárú => 𝛼=𝛼′ és 𝛽=𝛽′
 𝛾=𝛼′+𝛽′ de így már tudott, hogy  𝛾=𝛼+𝛽 is OK. A külsőszög-tétel,-  az 𝐴𝐵𝐶  háromszög 𝛾′ külső szöge egyenlő a két nem mellette fekvő belső szög összegével,- miatt 𝛾′=𝛼+𝛽 Az imént megtudtuk, hogy vagyis 𝛾=𝛾′ => 𝛾 fele az egyenesszögnek, tehát 𝐶-nél derékszög van.    

Terve teljes mértékben szenzációhajhászásnak tűnt. A tényeket , – úgy emlegette, némi nagyképűséggel, hogy Magából a természetből kiindulva, – megfigyelte, elemezte, osztályozta, majd általános törvényekké rendezte.

Kos a jelenséget az ideák tükrében (noumena), Malac pedig az érzékszerveken keresztül (phenomena) vizsgálta. Oly nagy csodálat övezte az új rendszert, hogy Kos általános rossz hírnévre tett szert. Csak akkor talált újra önmagára, mikor engedélyt kapott arra, hogy a filozófia birodalmát megossza modernebb riválisával.

A két tudós úgy vetett véget a témával kapcsolatos minden vitának, hogy a tudás megszerzéséhez az Arisztotelészi és a Baconi

utakat, mint kizárólagosan üdvözítő lehetőségeket jelölték meg, -ellehetetlenítve ezzel minden múlt-, jelen- és jövőbéli riválisukat.

A „Baconi”, tudnod kell, kedves barátom – teszi hozzá ezen a ponton a levélíró , -a „Disznóival” egyenértékűnek talált jelző volt, ugyanakkor talán méltóságteljesebb, szebb hangzású.

-9-

„Biztosíthatom Önöket, hogy” – folytatja a levél – „ezeket a dolgokat minden elfogultság nélkül mutatom be.
Könnyen megérthetik, hogy mennyire gátat vethetett ez a fajta korlátozás a tudomány fejlődésének, amely így abban az időben a legfontosabb előrelépéseit, – Történelmi példák tanulsága szerint, – így, látszólag ösztönös ugrásokkal érte el.

 Ezek az ősi elképzelések a kúszásra korlátozták a kutatást, – és nem kell mondanom, hogy a kúszás a mozgás fajtái közül a maga nemében igen nagyszerű dolog, – de csak azért, mert a teknősbéka biztos lábakon áll, szükséges lenne a sasok szárnyának megnyirbálása?

Sok évszázadon át olyan nagy volt a rajongás, különösen a Bacon iránt, hogy ez gyakorlatilag minden úgynevezett gondolkodásnak gátat vetett. Senki nem merte kimondani a lelkéből szóló igazságot. Nem az számított, hogy az igazság egyáltalán bizonyítható-e, -mert a korszak dogmatizáló filozófusai csak az utat kutatták, amely az igazsághoz eljuttathat.

A cél náluk nem számított, csak „az eszköz!” – kiáltották – „nézzük meg az eszközt!” – és ha az eszköz vizsgálatakor kiderült, hogy az nem tartozik sem a Baconi, sem az Arisztotelészi kategóriába, a tudósok itt be is befejezték. A gondolkodót bolondnak nevezték, és „teoretikusnak” bélyegezték; és ezentúl nem is törődtek sem vele, sem az igazságaival.

-10-

„Nos, kedves barátom – folytatja a levélíró -, azt nem lehet állítani, hogy a kizárólagosan elfogadott kúszó módszerrel az évek hosszú sora alatt az emberiség jelentős mennyiségű igazsághoz jutott volna,- mert a képzelet elfojtása olyan kártékony volt, hogy hatását még a csigalassúságú folyamatok teljes bizonyossága sem tudta ellensúlyozni.

És persze a ‘bizonyosság is nagyon messze állt az teljes bizonyosságtól.

Eleink tévedése egészen hasonló ahhoz az okoskodóéhoz, aki abban hisz, hogy valamit annál jobban láthatunk, minél közelebb tesszük a szemünkhöz.

A megfoghatatlan, izgalmas skót részletgazdagság magukat a baconistákat is elvakította, büszkén hangoztatott tényeik azonban korántsem voltak mindig valódi tények, – ez a pont nem túl fontos, hacsak azt nem akarnánk feltételezni, hogy azok voltak.

-11-

A baconizmus legnagyobb bűne, – tévedéseinek legsajnálatosabb forrása, – azonban mégis leginkább abban rejlett, hogy pusztán intellektusuk végett félistenek között amolyan apróhalak, miniatűr tudósok kezébe adta a hatalmat és a megbecsülést.

Azok kezébe, akik az aprócska tényeket felkutatták bár, -többnyire a természettudományok terén, -majd azzal az út szélén házaltak; akiknek a tények mindegyike ugyanolyan értékű volt, hiszen az érték, -úgy vélték, -magában a tényszerűségében rejlik; -a mélyebb összefüggéseket, az egészhez, az egyetemes Törvényhez való viszonyt azonban már nem vizsgálták. „Azokból az emberekből”, -folytatódott a levél,- „akiket mosókonyháikból a tudomány előkelő szalonjaiba emeltek, -akik kamráik sötétjéből hirtelen és méltatlanul a fényes szószékre léphettek, – belőlük váltak mindenidők legintoleránsabb, legpöffeszkedőbb zsarnokai.

Hitvallásuk, szövegük és prédikációjuk egyformán a „tény” szó volt – de többnyire még ennek az egyetlen szónak sem ismerték a jelentését.

Azokkal szemben, akik meg merték kockáztatni, hogy megzavarják az ő szent tényeiket azzal, hogy azokat használat közben merik másik nézőpontba helyezni,- Bacon tanítványai semmiféle könyörületet nem tanúsítottak.

Minden ilyen jellegű kísérletet egyszerre aposztrofáltak az „elméleti”, az „elmélet” és a „teoretikus” szavakkal. Röviden szólva minden gondolatot, -amúgy nagyon helyesen,- személyes sértésként értelmeztek.

A természettudományokat a metafizika, a matematika és a logika kizárásával művelve sok ilyen Bacon-korI, ‘egy’ideának élő, egyoldalú és sánta filozófus menthetetlenebb volt, – a tudás összes felfogható tárgyát tekintve, és csúnyán tudatlanabb, – mint az a kimondottan értékes hátasló, aki elismeri saját műveletlenségét, és már magával ezzel a cselekedettel is bizonyítja, hogy valamit azért mégiscsak tud.

-12-

„Azoknak sem volt több joguk bizonyosságról beszélni, akik vakon követték az Arisztotelész á prióri útját. Ez az út is épp csak annyira volt egyenes, mint egy kosszarv. Az igazság az, hogy Arisztotelész követői a levegőnél sokkal kevésbé megbízható alapra építették váraikat; mert axiómákhoz hasonló dolgok nem is léteztek, és nem is létezhetnek egyáltalán.

Valóban nagyon vaknak kellett lenniük, hogy ezt ne lássák, vagy legalább ne sejtsék; mert még a saját korukban is sok, régóta vallott „ideájukat” elhagyták: „ex nihilo nihil fit ” például, vagy épp: „egy dolog nem hathat ott, ahol nincs”, „nem létezhetnek emberek a föld ellentétes pontjain”, és „sötétség nem keletkezhet a fényből”..

“A semmi semmit szül.” Bár ha semmiből nem lesz semmi, akkor valami lesz, – mert ez az állítás tagadása; És, ha valami, akkor az nem semmi, szóval semmi értelme :D -na valami ilyesmi apukám - féle eszmefuttatás miatt hagyhatták el pl. ezt a tételt, mint axiómát

Ezeket és számos hasonló tételt, amelyeket korábban habozás nélkül axiómaként, tagadhatatlan igazságként fogadtak el, még abban az időszakban is, amelyről beszélek, teljesen tarthatatlannak gondoltak!

– Milyen abszurd volt tehát ezekben az emberekben, hogy kitartottak. Úgy is, hogy olyan valamiről kellett bizonygatniuk/hinniük, hogy stabil nézet, tudás, biztos alap, -aminek a változékonysága már többszörösen nyilvánvalóvá vált, még az ő szemükben is!

És mert önmagukat is sokszor megcáfolják, axiomáik megalapozatlansága alapján könnyű  elítélni ezeknek az a priori okoskodóknak még a legbrutálisabb butaságait is.

-13-

Most előttem fekszik ”– mint látjuk, továbbra is a levél folytatódik -„ ,egy körülbelül ezer évvel ezelőtt nyomtatott könyv
Szakértő állítja határozottan, hogy ez a legkiválóbb ősi munka a témájában, – a „Logika”.
A szerző, akit a maga korában nagyra becsültek, egy Miller vagy Mill (azaz magyarul Molnár vagy Malom ) volt, – igazán fontos megemlíteni vele kapcsolatban, hogy a malomban Jeremy Bentham nevet viselő családi igáslovat lovagolta meg, *- de vessünk egy pillantást magára a kötetre!

John Stuart Mill 
Röviden: John Stuart Mill az apja által nagyon tisztelt Jeremy Bentham nézeteit volt kénytelen magába szívni, mert otthon, szülei elszigetelten nevelték

Avagy hosszan: (London, 1806. május 20. – Avignon, 1873. május 8.) angol filozófus és közgazdász.
John Stuart Mill édesapja James Mill, közgazdász és filozófus, édesanyja Harriete Mill volt. Millt kezdetben az apja otthon tanította,
evelését kiegészítve Jeremy Bentham utilitarista filozófus, a család barátja tanácsaival. Gyerekkorában teljesen elszigetelték a szülei a többi gyerektől. Hároméves korától görögül és latinul tanult, hétévesen pedig logikát, majd tizenkét éves korában közgazdaságtant.

A haszonelvűség (másként utilitarizmus) Jeremy Bentham és John Stuart Mill nevéhez köthető. Az utilitarizmus szerint az emberek cselekedeteit az örömelv magyarázza: céljuk a boldogság maximalizálása és a fájdalom, a szenvedés minimalizálása. E cél elérése érdekében racionálisan mérlegelik cselekvéseik szubjektív hasznosságát. Mindezt egyaránt megfogalmazhatjuk individuális nézőpontból (mindenki célja saját hasznosságának maximalizálása) és közösségi szempontból (a lehető legnagyobb boldogság a lehető legtöbb ember számára).

-14-

„Ah! – „A teherbe esés képessége vagy képtelensége’– mondja Mill úr nagyon helyesen – ‘semmi esetre sem ok a bizonyítandó tény elfogadására’ Azaz, hogy egy axióma igazságtartalma beigazolódik-e nem fogadható el igazságának kritériumaként.

A tűz meleg és fényes. Ezek az axiómák hiába igazak, -mégiscsak akkor mondhatjuk, hogy éget, ha valaki már megégette magát, azaz a tényünk megfogant „teherbe esett”, az esemény bekövetkezett. Semmi kétség, ez közhely.

Mert, ha nem ismerjük el az állítást hogy éget, csak ha bebizonyosodott, akkor már az Alapigazságokban is a kételkedhetünk, -talán nem is mindig meleg, – pedig azoknak ugye nagyon szilárdak alapoknak kellene lenniük.

Amennyiben viszont elismerjük, anélkül, hogy bebizonyosodna, akkor épp annak a bizonyosságában nem vagyunk biztosak.

-15-

Ha a fogantatásképességét az Igazság kritériumának lehetne tekinteni, akkor David Hume igazsága korántsem lenne igazság Joe számára; és a mennyben ez igaz lenne,  kilencvenkilenc százaléknyi hamisság lenne a Földön.

David Hume (18. században élt filozófus, történész, közgazdász, esszéista) erkölcsfilozófiai gondolatai, aki a,- Jeremy Bentham és nyomdokaban járó John Stuart Mill féle, - haszonelvűségen túllépve az alábbiakat fogalmazta meg:
Az erkölcsi érték kritériuma a kellemes és hasznos érzés. 
Ezek közül értékesebb az, mely nemcsak magunknak, hanem másoknak is hasznos.
A lelkiismeret helyébe ilyenkor a rokonszenv érzelme lép: a lelkiismeretes ember ösztönösen beleéli magát a másik lelkivilágába, ezáltal megtudja, hogy mi kellemes és hasznos a számára.

Mivel az ész sem előidézni, sem megakadályozni nem képes semmiféle cselekedetet, - erre csak a személyek képesek, - a "kell" és a "nem szabad" szavak ebben a témában nem hatékonyak. 

-16-

Mill úr filozófiai tételét tehát elfogadom. de nem engedem, hogy belőle axióma legyen. Pusztán azért, hogy megmutassam, – nem létezhetnek axiómák. Teszem mindezt azzal a kitétellel, melyet még maga Mill úr sem tudott volna megkérdőjelezni. Kész vagyok állítani, hogy ha van axióma, akkor az a tétel, amelyről beszélek, a legteljesebb joggal tekinthető axiómaként.

Az alapállításom az, hogy nincs többé abszolút axióma,

– ha ezt elismerjük, minden további állítás, amely ütközik ezzel az elsődleges állítással (mivel ütközik, hamisnak kell tekinteni), rendben is vagyunk, hisz többé nem állítható, hogy van axióma
– ha mégsem ismerjük el axiomának, úgy magának a biztosnak mondott filozófiai rendszernek az alapműködése kérdőjelezzük meg, miszerint az axióma nem kérdőjelezhető meg, -akkor meg azért vakvágány az irányzat.

-17-

„És most, a saját megalkotójuk logikája szerint teszteljük a felállított axiómák bármelyikét. Legyünk Mill úrral igazságosak. Nem hétköznapi kérdésre fogjuk a kérdést feltenni. Nem egy hétköznapi axiómát választunk ki vizsgálatra, – nem olyat, amit ő – elég képtelenül, és tán épp ezért burkolt módon – másodrendűnek nevez. Mintha egy pozitív igazság tudna többé vagy kevésbé pozitív igazság lenni.

Mondom nem választunk ki, olyan megkérdőjelezhetetlen axiómát, amely annyira megkérdőjelezhető, mint az euklideszi geometria. Nem fogunk például olyan tételekről beszélni, mint hogy két egyenes nem zárhat be egy teret, vagy hogy az egész nagyobb, mint bármelyik része.

Minden előnyt megadunk a logikájának.
Gyorsan eljutunk egy olyan tételhez, amelyet ő a megkérdőjelezhetetlenség csúcsának tekint, – az axiomatikus megkérdőjelezhetetlenség kvintesszenciájának.

Íme: „Ellentmondások nem lehetnek egyszerre igazak – vagyis nem létezhetnek a természetben.”
Mill úr itt például arra gondol, – és én a lehető legmeggyőzőbb példát hozom fel, – hogy egy fának vagy fának kell lennie, vagy nem fának.

Hogy nem lehet egyszerre fa és nem fa. Mindez önmagában véve teljesen ésszerű, és axiómának figyelemre méltóan jól megfelel. Addig, míg össze nem vetjük egy néhány oldallal korábban hangsúlyozott axiómájával.
Más szavakkal,- mint amiket korábban használtam -, amíg nem teszteljük saját megalkotójának logikájával.

„Egy fa” – állítja Mill úr – „vagy fa, vagy nem fa”.
Rendben van de most hadd kérdezzem meg tőle: – Miért?
Erre z aprócska kérdésre csak egy válasz lehet: – Kihívom az élő embereket, hogy találjanak más lehetőséget.
 Az ő egyetlen válasza viszont ez: „Mert lehetetlennek tartjuk elképzelni, hogy egy fa lehet bármi más, mint fa vagy nem fa”. Ez Mill úr egyetlen válasza. Ő nem akar úgy tenni, mintha más választ javasolna.

Mégis, saját definíciója szerint a válasza nyilvánvalóan egyáltalán nem válasz; Hisz ő követelte meg tőlünk, hogy axiómaként ismerjük el, hogy az elképzelés képessége vagy képtelensége semmiképpen se legyen tekinthető az axiomatikus igazság kritériumának.

Így lett az egész, -de tényleg az egész érvelés egy kormányrúd nélküli hajó a tengeren.

-18-

Ne állítsuk, hogy az általános szabály alól kivételt kell tenni azokban az esetekben, amikor az „elképzelés lehetetlensége” annyira nagy, mint amikor egy fát egyszerre fának és nem fának kell elképzelni.

Azt mondom, ne tegyünk kísérletet e szenvedélymentesség szorgalmazására; mert először is, a „lehetetlenségnek” nincsenek fokozatai, és így egyik lehetetlen elképzelés sem lehet sajátosan lehetetlenebb, mint egy másik lehetetlen elképzelés.

Másodszor, Mr. Mill maga is, kétségtelenül alapos megfontolás után, a lehető legvilágosabban és legkonkrétabban kizárta a kivétel minden lehetőségét, azáltal, hogy hangsúlyozta azt a tételét, hogy a fogalomalkotásra való képesség vagy képtelenség semmilyen esetben sem tekinthető az axiomatikus igazság kritériumának.

Harmadszor, még ha a kivételek egyáltalán megengedettek is lennének, még meg kéne mutatni, hogy itt hogyan engedhető meg bármilyen kivétel. Az, hogy egy fa lehet fa és nem fa is, olyan elképzelés, amelyet az angyalok vagy az ördögök is fenntarthatnak, miként kétségtelenül sok földi őrült vagy transzcendentalista is teszi.

-19-

„Én azonban nem annyira a logikájuk komolytalansága miatt vitatkozom ezekkel az ősökkel” , – amely logika, hogy világos legyen, minden alapot nélkülöző, értelmetlen és irreális volt -, hanem inkább azért, mert nagyképűen és szemfényvesztően tiltottak minden más utat, mely az Igazsághoz vezethet.

A két keskeny és görbe ösvény, – a kúszás és a mászás miatt, – mely lehetőségek közé, tudatlan perverzitásukban be merték zárni a Lelket.  
A Lelket, amely semmit sem szeret annyira, mint a végtelen intuíció azon régióiban szárnyalni, amelyek egyáltalán nem ismerik az „ösvényt”.

„Apropó, kedves barátom, nem bizonyítja-e a szellemi rabszolgaságot, amelyet a disznók és kosok róttak ki ezekre a bigott emberekre, hogy hiába áradoznak a tudósaik örökké az Igazsághoz vezető utakról, egyikük sem tévedt, még véletlenül sem arra, amiről most oly világosan látjuk, hogy a legszélesebb, legegyenesebb és legkönnyebben járható út
– a nagy főútvonal –
a Következetesség fenséges országútja.

-20-

Hát nem csodálatos, ahogy nem vonták le Isten műveiből azt a létfontosságú következtetést, hogy a tökéletes következetesség nem lehet más, mint abszolút igazság? Milyen egyértelmű és milyen gyors a fejlődésünk e tétel kihirdetése óta!

Ennek révén a kutatás kikerült a földi-molyok kezéből, és inkább szolgálatként, mintsem feladatként az igaz – az egyetlen igaz gondolkodók -, a lelkes képzelet általánosan művelt emberei kezébe került.

Ez utóbbiak – a mi Keplerjeink – a mi Laplace-aink – „spekulálnak” – „elméleteket gyártanak” –

Johannes Kepler 1571-1630
Német matematikus, csillagász, akiről a bolygómozgásokat leíró Kepler-törvényeket elnevezték

Mysterium Cosmographicumban (Das Weltgeheimnis) című művében az akkor ismert hat bolygó pályáját az öt platóni testtel hozta kapcsolatba

Neolitikus régészeti leletek szerint a szabályostestek egy része már ősidők óta ismert. A 3 dimenziós térben öt szabályos test létezik. 

Platon az öt szabályos test közül négynek az őselemeket feleltette meg az ötödikről, a dodekaéderről Platón homályosan nyilatkozik. Arisztotelész később ezt az ötödik elemet az éterrel azonosította, azzal az anyaggal, ami szerinte az égi szférákat alkotja.

Minden poliédernek létezik egy duálisa, amikor a lapok és a csúcsok kölcsönösen fölcserélődnek. Minden szabályos platóni test duálisa egy másik platóni test, így ezek a testek duális párokba rendezhetők.

A tetraéder (tűz) önmagával alkot duális párt élek száma: 6

A kocka(Föld) 6 négyzet duálisa az oktaéder (levegő) 8 háromszög ; élek száma: 12

Az ikozaéder (víz) 20 háromszög duálisa a dodekaéder (éter) 12 ötszög ; élek száma: 20

Pierre-Simon de Laplace (1749 – 1827 Párizs) francia matematikus, csillagász és fizikus (egyes források szerint születési időpontja március 28.). Gondolatkísérlete, - Laplace démona - az okozati determinizmus elfogadásának következményét szemlélteti: ha elképzelünk egy lényt mely ismeri a világ állapotát és a természeti törvényeket, ennek a lénynek a tudatában a múlt és a jövő egyaránt úgy jelenik meg, mint a jelen. Akár létezik ez a lény, akár nem, a fizikai szükségszerűségből és a jelen (vagy a múlt) állapotából magyarázható jövő teljes mértékben lehetetlenné teszi a szabad választást.

ezekkel a kifejezésekkel – és képzelheti, milyen megvető kiáltással fogadnák őket elődeink, ha lehetséges lenne, hogy most, amikor írok, a vállam fölött áttekintve látnák mindezt?

A Keplerek, ismétlem, spekulálnak – elméleteket gyártanak – és elméleteiket csupán kijavítják – egyszerűsítik – átvizsgálják – apránként megtisztítják a következetlenségek pelyvájától – míg végül egy pillekönnyű Összhang válik nyilvánvalóvá. Egy olyan összhang, amelyről,- mivel tökéletesen következetes,- a legmerevebb ellenzők is elismerik, hogy abszolút és megkérdőjelezhetetlen Igazság.

-21-

„Gyakran gondoltam arra, barátom, hogy ezeknek az ezer évvel ezelőtti dogmatikusoknak bizonyára fejtörést okozott, hogy eldöntsék, melyik az a két elismert út, amelyen a rejtjelező eljut a bonyolultabb rejtjelek megoldásához.  Champollion melyiken vezette el az emberiséget ahhoz a megszámlálhatatlanul sok kulcsfontosságú igazsághoz, amelyek oly sok évszázadon át az egyiptomi fonetikus hieroglifák között rejtőzködtek.

Nemkülönben nem okozott volna-e némi gondot ezeknek a bigottaknak, hogy eldöntsék, melyik útjukon jutottak el a legjelentősebb és legmagasztosabb igazságukhoz – az igazsághoz – a gravitáció tényéhez?

Newton Kepler törvényeiből vezette le.

Kepler elismerte, hogy ezeket a törvényeket ő találta ki – ezeket a törvényeket, amelyeknek vizsgálata a legnagyobb angol csillagász előtt feltárta azt az elvet, minden (létező) fizikai elv alapját, amely mögé lépve azonnal belépünk a metafizika ködös birodalmába.

-22-

Igen!- ezeket az életbevágóan fontos törvényeket Kepler kitalálta, vagyis elképzelte.
Ha megkérték volna, hogy mutassa meg, milyen deduktív vagy induktív úton jutott el hozzájuk, a válasza ez lehetett volna: „Semmit sem tudok az utakról, de ismerem a világegyetem gépezetét. Itt van. A lelkemmel ragadtam meg – pusztán intuíció útján jutottam el hozzá.

Jaj, szegény tudatlan öregember! Nem tudta volna bármelyik metafizikus megmondani neki, hogy amit ő „intuíciónak” nevez, az nem más, mint olyan következtetésekből vagy indukciókból eredő meggyőződés, amelyek folyamatai annyira rejtve maradtak, hogy még az tudatát is elkerülték. Elkerülték az értelmét, vagy/és meghaladták a kifejezőképességét

Milyen nagy kár, hogy valamelyik „erkölcsfilozófus” nem világosította fel minderről!

Mennyire megvigasztalta volna őt a halálos ágyán, ha tudja, hogy ahelyett, hogy méltatlanul intuitíve módon járt volna el, valójában tisztességesen és törvényesen, – vagyis Malac-szerűen, vagy legalábbis Kos-szerűen, – haladt volna be a hatalmas csarnokokba. A csarnokba, ahol csillogóan és sértetlenül, halandó kéz által eddig érintetlenül hagyva, – halandó szem által mindezidáig még nem észlelve-, a Világegyetem elpusztíthatatlan és felbecsülhetetlen titkai fekszenek!

„Igen, Kepler alapvetően teoretikus volt; de ez a ma oly szentséges cím azokban a régi időkben a legnagyobb megvetést kiváltó megjelölés volt. Csak most kezdik az emberek értékelni ezt az isteni öregembert – rokonszenvezni örökké emlékezetes szavainak prófétai és költői rapszódiájával.

-23-

Ami engem illet, „ folytatja az ismeretlen levélíró, „ szent tűz izzik bennem, ha csak rájuk gondolok, és úgy érzem, hogy soha nem fogok belefáradni ennek ismétlésébe.

E levél befejezéseként hadd legyen meg az a valódi örömöm, hogy még egyszer leírjam: – ’Nem érdekel, hogy művemet most vagy az utókor olvassa-e. Megengedhetem magamnak, hogy egy évszázadot várjak az olvasókra, amikor maga Isten hatezer évet várt egy jó megfigyelőre. Én diadalmaskodom. Elloptam az egyiptomiak arany titkát. Dédelgetem szent dühömet.”

Itt érnek véget idézeteim ebből a nagyon is megmagyarázhatatlan és talán kissé szemtelen levélből. És talán ostobaság lenne bármilyen tekintetben is kommentálni az író, – bárki is legyen az, – a kor jól átgondolt és megalapozott nézeteivel oly gyökeresen hadilábon álló képzelgésit.

Térjünk tehát rá, -az immár mint megalapozott tanulmányra, – Az Univerzumra.

-24-

___________
Could you translate these sentences or some of them? If so, 
please send it in a comment, or in a message with the part number
-deadline for this section is next sunday-
and so on 
Thank you for your help!
___________