A Duna szeptemberben általában magas, most is az volt. Sétáltam át a Margit hídon, lent, a vízben álló padocskán három sirály üldögélt, ők is, mint a természet ősszel, megálltak néha pihengetni. Mikor visszafelé jöttem, már három fiatal srác foglalta el a padot .. ez ihletett az alábbi történet megírására:
Dunai varázslat
Ez a történet a Margit híd alatt kezdődik, egy különösen magas áradás idején, amikor a Duna a partra szánt padokat is elfoglalta. A híd középső pillérénél egy a vízből épphogy kilátszó padocskán három fehér sirály üldögélt: Szellő, Hab és Villanás. Csendben nézték, ahogy a víz lassan körülöleli a lábaik alatti szerkezetet, s közben arról álmodoztak, milyen lehet embernek lenni. Milyen lehet nagyot nevetni, beszélgetni, sőt: beülni egy padra a víz közepén. sokat láttak ilyet Budapesten, az 5. kerület környékén.
A Duna lassú hullámzásában mintha varázslat szállt volna: egyik pillanatban egy távoli harang kondult, a napfény megcsillant a vízen, s a sirályok szívében hirtelen megszületett a kívánság: „Bárcsak fiúkká változhatnánk, legalább egyetlen napra!” Ahogy álmodozni kezdtek, egyszer csak körülöttük a világ selymesen kezdett fodrozódni. Tolluk meg-megrebbent, s a szél egy pillanatra felkapta őket, majd lágyan letette, és csodák csodájára ekkor már három fiatal fiú ült a padon! Megrázva a fejüket nevettek, ámulva néztek egymásra, s az új lábaik alatt a víz hullámzott.
Örömmel ugráltak a hűvös Dunába, nevetve és kiabálva: „Pad a víz közepén! Lássuk, milyen érzés itt örjöngeni! Ki az a hülye, aki még rajtunk kívül ideülne?” Az árvíz nem volt akadály. Öröm, kaland és kíváncsiság töltötte be a napot. Az arra sétáló emberek, már, akik észrevették, – csodálkozva nézték őket.
Valaki halkan meg is jegyezte: „Milyen szép, hogy mernek bohók lenni, játszani, élni a lehetőséggel!” De csak az figyelte meg igazán, aki meglátta a pillanat varázsát, az álmodozás erejét és észrevette, -általa talán el is hitte, – hogy ,ennyiminden válhat valódi lehetőséggé, azáltal, hogy van bátorságunk álmodozni, álmodni.
Mire leszállt az este, a fiúkból újra sirályok lettek. A padon ülve mosolyogva emlékeztek vissza az emberélet örömére. Éjjelente a Margit híd alatt még ma is sirályok álmodnak arról, hogy egyszer ők is lehetnek majd emberek. Ha legközelebb árvíz idején arra jársz, figyelj jól, mert lehet, hogy sirályokat látsz ülni a padon, de kettőt nézel és már fiúk kalandoznak ott, – hiszen a Duna közepén, a varázslat mindig ott, a víz alatt hullámzik.
