Mohamed az, aki a aki által az Iszlám vallás világvallássá fejlődött, és ma már több mint 1,8 milliárd híve vallja, hogy „egy az Isten, és Mohamed az ő prófétája”.
Tehetős családba született, korán árvaságra jutott, felnőttként kereskedőként dolgozott, egymásután volt több felesége és sok gyermeke is született.
610 körül, tehát negyvenéves korában kezdett ‘álmodni és lettek látomásai, visszavonult Híra hegyére böjtölni ás elmélkedni, megjelent neki Gábriel arkangyal, innen a Korán 96. szúrájának első 5 verse, Ezzel kezdődött meg a Korán kinyilatkoztatása, illetve Mohamed prófétasága.
Ramadan hónap 27. napján itt adta Isten a Koránt az égből Mohamed prófétának. Ramadan idején erre emlékeznek, mikor Isten kinyilatkoztatta akaratát Mohamed prófétának, ilyenkor a pokol kapui zárva, a démonok leláncolva vannak, így e hónap a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka..
Mivel az iszlám naptár, kezdőnapja: 622. július 16. Muharram hónap első napja, – a Hold járásán alapul, és a hónapok az újhold megjelenésekor kezdődnek. Mert a látási viszonyok nem egységesek, kicsit nehéz meghatározni a pontos dátumokat.
A „muharram” szó jelentése: „tiltott”, ilyenkor tilos háborút vagy harcot folytatni, ez örömmel tölt el
Hónapok: 1, Muharram al-Haram 2, Szafar 3, Rabí al-Avval(Rabí I)4, Rabí al-Áhir vagy Rabí asz-Szání(Rabí II) 5, Dzsumáda l-úla(Dzsumáda I) 6, Dzsumáda l-Áhir vagy Dzsumáda sz-Szání(Dzsumáda II) 7, Radzsab 8, Saabán 9, Ramadán 10, Savvál 11, Dzú l-Kaada 12, Dzú l-Hiddzsat
Napok: „az első nap” – hagyományosan ez vasárnapnak felel meg, „második nap”, „harmadik nap”, „negyedik nap”, „ötödik nap”, „az összegyűlés napja”, és a szombat
A ramadan időpontja a Gergely naptárhoz képest mindig változik, az alábbi táblázat szerint, 100 év alatt kb 3-szor ér körbe.
Az iszlám öt pillére, a muszlimok előírt kötelességei:
– tanúságtétel
(tanúsítani Isten egyedüliségét és Mohamed prófétaságát)
– napi öt ima,
– zakat (adományozás a rászorulóknak),
– böjtölés Ramadán hónapban
– zarándoklat a Kába szentélyhez.
Különbségek
Jézus isteni származását nem fogadta el, a szentháromságot sem.
„Azt mondják: <<Allah fiat nemzett.>> Magasztaltassék!
Ő az, aki nem szorul rá semmire. Az Övé mindaz, ami az egekben és a földön van.”
Jézust a próféták közé sorolta:
„Ti írás birtokosai! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban, és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot!
Jézus, a Messiás, Mária fia küldötte Allahnak, és az Ő szava, amit sugalmazott Máriának, és lélek Tőle.”
Az emberek egyenlőségét hirdette, az ember és az Isten közvetlen kapcsolatát hangsúlyozta, a közvetítők szerepét elvetette.
A Kába a mekkai nagymecset belső udvarán álló szentély. Nevének jelentése: kocka, kocka alakú építmény.
Falának része a fekete kő néven ismert meteorit.
Az iszlám hagyomány szerint a Kába helyét Isten jelölte ki a Földön, neve „a felépített ház”.
A muszlimok úgy tartják, Ádám emelte itt az első szentélyt, majd
– a Korán alapján –
Ábrahám és fia, Izmael „megemelték a Kába alapjait”.
Ábrahám után Mohamed építette újra.
Az iszlám hit hat alaptétele: Hit Allahban, az angyalokban; Allah prófétáiban (közülük a Korán 25-öt említ meg név szerint); Allah Könyveiben (Tóra, Evangéliumok, Zsoltárok, Ábrahám és Mózes lapjai és tekercsei, valamint a Korán), a Végső Napban és a sorsban, ami az iszlámban nem azonos az eleve elrendeléssel.
Mohamed a halála előtti tíz évben egyesítette az addig széttagolt arábiai törzseket, amelyeket ő és utódai, a kalifák állammá szerveztek.
Mohamed azon a jogcímen gyakorolta a legfelső hatalmat, hogy ő Isten küldötte és prófétája, akin keresztül Isten kinyilvánítja akaratát.
Ezek a funkciók értelemszerűen nem örökölhetőek.
Mohamed utolsó napjaiban legrégebbi és legközelebbi társát Abu Bakrot, – sokadik feleségének apját, – bízta meg az imák vezetésével, ezért őt nevezték ki vezetővé, kalifává.
Mivel az iszlámok arcképeket nem használnak, a mecsetekben a személyeket ilyen feliratok ábrázolják, ami egy kívülálló számára talán kicsit idegenné, láthatatlanná és ez által lehet kicsit ijesztővé is teszi ezt a világot, pedig ezek csak nevek, amelyek mögött történelmi személyek rejtőznek, amit egyéb kultúrákban arckép, vagy egyéb szimbólum is képviselhet-
A fent említett szunnita iszlám álláspont, amely szerint Mohamed nem jelölt ki utódot halála előtt, ők Abu Bakrt tartják az első Rashidunnak („jogosult”) Mohamed utáni kalifának (uralkodása: 632–634).
Rövidke uralkodása alatt kezdődött meg az északi irányú hódítás az Újperzsa Birodalom iraki és a Bizánci Birodalom szíriai és palesztinai vidékei ellen, amely Omár alatt teljesedett ki. Ebben a másfél éves periódusban Omár a legfőbb tanácsadói egyike volt. Abu Bakr halálos ágyán rendelkezett arról, hogy Omár kalifa legyen az utódja.
Első Omár kalifa ( uralkodása: 634-644).
kezdetben többistenhívő volt, üldözte az első muszlimokat. Azt is eltervezte, hogy meggyilkolja Mohamedet, de egy bálványimádó útközben szemére vetette, hogy előbb otthon kellene rendet tennie, ugyanis nővére, Fátima bint al-Hattáb és sógora, Szaíd ibn Zajd tudtán kívül már csatlakoztak az iszlámhoz.
A feldühödött Omár rátört a testvérére, és csúnyán megütötte. Fátima vére kiserkent, Omár elszégyellte magát, elolvasta a Tá-há szúrát, és az annyira megérintette, hogy Mohamed belső körének a tagjává vált.
Lányát, Hafszát a prófétához adta feleségül. Hafsza első férje meghalt. Második férjének Abu Bakr-t szánták, de Ő visszautasította az ajánlatot. Omár kalifa megosztotta bánatát a Prófétával, aki bár nem szerelemből, de barátja és társa iránt érzett tiszteletből elvette a későbbi kalifa lányát feleségül.
Mikor értesült Mohamed feleségeinek viszálykodásáról, ami megnehezítette Isten küldöttjének életét, azt mondta Hafszának:„Hafsza, hallottam (hírét), hogy bajt okozol Isten Küldöttjének (béke legyen vele). Tudod jól, hogy Isten Küldöttje (béke legyen vele), nem szeret téged, és ha nem lennék (az apád), már elvált volna tőled.” Ezt hallván (Hafsza) keservesen sírt.
Az esetet a szunniták pozitívumnak tartják, ami azt mutatja, hogy Omár lojalitását Mohamed iránt fontosabbnak tartotta, mint a családi kötelékeit.
Az ő nevéhez fűződik Szíria, Mezopotámia és Egyiptom meghódítása, az Arab Birodalom igazgatási alapjainak letétele és az iszlám időszámítás kialakítása.
Omár teremtette meg a dzimma „védelem” rendszerét. A nem muszlimok dzimmík „védettek” lettek, megmaradhattak tulajdonukban , -bár csak használati joggal, -vallásukat némi megszorítással, – gyakorolhatták, ennek fejében több adót fizettek „földadó: harádzs”; „fejadó: dzsizja” – amely összességében a termelt javak 30-50%-a. Szolgáltatásokkal is tartoztak a muszlimoknak, -ellátás, elszállásolás, – és nem katonáskodhattak.
Ennek ellenére a terhek jóval alacsonyabbak voltak, mint a bizánci vagy Szászánida időkben, ezzel is magyarázható, hogy a helyiek oly kevés ellenállást tanúsítottak a hódításkor. Attól függően, hogy egy adott települést tárgyalásos úton „szulhan” vagy erőszakkal „anvatan” szereztek meg, változott a kirótt terhek mértéke.
A területek igazgatását alsó szinten a helyiekre bízta, így az egyes települések továbbra is bizonyos fokú autonómiát élveztek. A tartományok élére emíreket nevezett ki, akik teljhatalommal jártak el minden polgári és katonai ügyben. Egyedül a pénzügyekbe nem volt beleszólásuk, mert azokat a központból delegált és irányított tisztviselők (ámil vagy száhib al-harádzs rangban) igazgatták.
Oszmán ibn Affán (644-656)
Mohamed próféta egyik vejeként a társak (=szahába) egyike volt.
Iszlámra való áttérése után a próféta lányát, Rukajját vette feleségül, ám ő még jóval apja halála előtt elhunyt, ekkor hitvese egy húgát, Umm Kulszúmot vette el.
632-ben nagy szerepe volt a kalifátus megteremtésében és Abu Bakr hatalomra juttatásában, majd Omárt is támogatta fontos tanácsadóként. Ez utóbbi úgy intézkedett az öröklésről, hogy egy hattagú tanácsra bízta az utódja megválasztását. Ennek Oszmán mellett Ali ibn Abi Tálib, Mohamed unokatestvére, veje és unokáinak apja is tagja volt.
Omár meggyilkolásakor (644. november 3.) Oszmán és Ali szerepelt a két lehetséges jelöltként, és végül harmadnapra a tanács az előbbi mellett döntött – talán nagyobb élettapasztalata, idősebb kora miatt; egy hagyomány szerint Alival ellentétben ígéretet tett elődei politikájának folytatására.
Ő rendelte el, hogy állítsák össze a kanonikus Koránt. Összegyűjtöttek számos isteninek tekintett szöveget, majd a társakkal megvizsgáltatták azokat, és ha többen tanúsították, hogy Mohamed szájából elhangzott egy bizonyos részlet, azt elfogadták eredetinek.
Ekkor készült el a Korán ma is használatos redakciója. Az első példányokat a Maszhaf „Összefűzött” névvel illették, úgy tudni ezek voltak az arab történelem legelső könyvei. A maszhafokat szétküldtek a különböző vidékekre, elrendelve a többi kinyilatkoztatás megsemmisítését. Az apokrifok ellen azonban nem indult hadjárat, ezért sokáig számos másik variáns keringett a későbbiekben, többek között.
Az Újperzsa Birodalom végleges szétzúzása, az iráni területeinek meghódítása, illetve a mai Líbia nagy részének elfoglalása is is nevéhez fűződik. Uralma alatt a szíriai emír, a később kalifává váló I. Muávija sikeres hadjáratokat vezetett a Bizánci Birodalom ellen (többek között elfoglalva Ciprust).Azonban kezdenek megmutatkozni a gyors terjeszkedés káros hatásai is. A centrumtól távolabb eső vidékek adminisztrációjának ellenőrzése nem volt megoldott, így az egyes emírek előtt nyitva állt az út a korrupció előtt.
A terjeszkedés lassulásával mindinkább a birodalmi adókra kellett támaszkodnia a kalifátusnak, ha fenn akarta tartani magát, de ez nem bizonyult elégnek.
Az Arab-félsziget beduinjai folyamatosan áramlottak az új katonai táborokba, ahol – lévén muszlimok – kénytelenek voltak őket bevenni a hadseregbe. Itt egy könyv erről a korról: címe: AZ ISZLÁM AZ OMAJJÁDOK BUKÁSÁIG.
Bár fizetésük alacsony volt, többletkiadást jelentettek. Oszmán épp ezért mindent megtett a hódítások folytatása érdekében, de a hajdani ütemet nem lehetett tartani, ráadásul az új birtokok közel sem voltak olyan gazdagok, mint Szíria, Egyiptom és Mezopotámia volt. Mindezt feltehetően egy gazdasági válság tetézte.
A Szászánida Birodalom vagy Újperzsa Birodalom (korabeli középső perzsa hivatalos nevén: Éránsahr – Iráni Birodalom) egy ókori iráni központú birodalom volt. A magát az Akhaimenidák örököseinek tartó Szászánida-dinasztia alapította 224-ben és 651-ig, az arab hódításig állt fenn.
Oszmánnal szemben számos elégedetlenkedő hang bukkant fel. Egyik legbefolyásosabb ellenfele a próféta kedvenc felesége, Áisa volt, majd később mind többen szólaltak fel, amikor látták, hogy mind több állami funkciót bíz rokonaira.
A hódítások üteme is lelassult, így mind kevesebb zsákmányban részesült a hadsereg. Ennek hatására a határvidék katonái is zavarogni kezdtek.
Olaj volt a tűzre az elvileg egyenlő muszlimok között fennálló vagyoni különbségek mind élesebb jelentkezése – a társak egyike, Abu Dzarr al-Gifári például hangosan kritizálta az állami vagyon elherdálását és a mértéktelen gazdagságot, ezért Oszmán kénytelen volt száműzni őt a sivatagba Medina mellett.
Számos rokonát juttatta fontos pozícióba, és emelte őket, -az Omajjákat, – ezáltal a leggazdagabbak közé.
Marván nevű unokatestvére Medina, Abu Szufján gyermeke, Muávija pedig Szíria kormányzója, míg fogadott fivére, Abdalláh ibn Abi Szarh Egyiptom élére került.
A kalifát nepotizmusa mellett egyes kortársai vallásellenességgel is vádolták, végül elégedetlenkedő katonák ölték meg 656-ban.
Bukását az elégedetlen katonák okozták. 656-ban az egyiptomi elégedetlenkedők követeket menesztettek Medinába, ahol Oszmán hamis ígéretet tett nekik helyzetük javítására. A katonák útközben elfogták egy Egyiptomba menesztett küldöncét, aki a legveszélyesebb agitátorok megbüntetésének parancsát vitte a kormányzóhoz. Medina lakossága is felkelt, a Próféta mecsetben kövekkel dobálta meg a kalifát, és kérték a katonák visszatérését.
Ők, miután üzentek az iraki elégedetlenkedőknek, hogy küldjenek segítséget, bekerítették Oszmán házát, és elvágták víz- és élelemutánpótlását.
Később, amikor hírek kezdtek szállingózni, hogy a gyűlölt kalifa felmentésére erősítés közeleg, a lázadók betörtek a házba, és legyilkolták a Koránt békésen olvasgató öregembert.
A helyszínen az addigi eseményektől távol maradó, de a lázadókat támogató Alit választották meg Oszmán utódjául, azonban két ellenzéki góc is alakult ellene.
Az Omár örökösödésénél a hatos tanácsban részt vevő Talha ibn Ubajd Alláh és Zubajr ibn al-Avvám Mekkába sietett, ahol Áisával összefogva megalakították az ún. medinai pietisták körét, amely mind Oszmánt, mind Alit elítélte.
A másik ellenfél Muávija volt, aki megtagadta a hűségesküt Alinak.
Kitört az iszlám történetének első polgárháborúja, az első fitna.
Végül Ali foglalta el a kalifátus trónját.
! Nepotizmus a hatalmi pozíciók és a vele járó előnyök (vagyon, befolyás stb.) olyan elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben a szakmai szempontok szerint alkalmasabb, felkészültebb, kompetensebb jelentkezőkkel szemben.
A dúsgazdag Umajja–törzs Mohamed fellépésekor hevesen iszlámellenes volt, érthető módon: az erős szociális töltetű igehirdetés veszélyeztethette pozícióikat.
Egyedül Abu Bakr barátja, Uszmán ibn Affán csatlakozott meglehetősen korán a család ellenkezése és üldözése ellenére a muszlimokhoz.
Míg Uszmán a legtekintélyesebb társak közé tartozott, Mekkában maradt rokonai, -akik épp a karavánkereskedelemből származó rengeteg hasznot élvezték, – az iszlám esküdt ellenségei voltak.
Az észak-déli karavánkereskedelem ellenőrzéséből meggazdagodott mekkaiak számára kellemetlen tanokat hirdető Mohamedet 622-ben arra késztették, hogy áttelepüljön a ma Medinaként ismert Jaszrib városába híveivel együtt. Itt döntőbírói minőségben ismerték csak el, bár jómaga azon fáradozott, hogy prófétaságát és küldöttségét vegyék figyelembe.
Híveinek ellátásáról csak ideig-óráig tudott gondoskodni maroknyi medinai híve, így új eszközhöz kellett nyúlnia: a dzsáhilijja korában oly gyakori portyázásokra buzdította a vele együtt áttelepült muszlimokat, melyek célpontja kezdettől fogva Mekka karavánkereskedelme volt.
Elsősorban Abu Szufján nevéhez kötődik muszlimok elleni harc, bár leánya, Ramla maga is felvette az iszlámot, elmenekült otthonról, és később Mohamed felesége lett.
Ő mégis sokat hadakozott Mohameddel, míg végül 628-ban megkötötte a hudajbijjai egyezményt, melynek értelmében a felek fegyverszünetet kötöttek, a muszlimok pedig szabadon elzarándokolhattak Mekkába 629-ben.
630-ban aztán felrúgták a hudajbijjai egyezményt, Mohamed pedig Mekka elfoglalásáról döntött.
Abu Szufján érdeme, hogy erre nagyrészt vértelenül kerülhetett sor, hisz a politikus felvette az iszlám hitet, látva, hogy a mekkai istenek haszontalannak bizonyultak.
A dzsáhilijja az arabok történetének iszlám, tehát 622 előtti korszaka. Magyarra többféle módon fordítják: tudatlanság kora, barbárság kora, szilajság kora stb. A legcélravezetőbb talán a pogányság korának nevezni.
Célszerű megkülönböztetnünk a korabeli arabság két, alapjaiban eltérő életmódot folytató csoportját. Az egyik a beduin, azaz nomád „közép-arab” csoport, – a puszták lakói, – amely Mezopotámiától és Szíriától délre, a félsivatagos-sivatagos területen élt, a másik pedig a sivatag északi határán élő városias arabság.
A kettő között szoros gazdasági és kulturális kapcsolat állt fenn, azonban sok tekintetben jelentős eltérések mutatkoztak.
A nomád arabok kisebb-nagyobb klánokból, családokból álló törzsekben éltek, melyek nevüket valamely mitikus őstől vagy totemállattól eredeztették (utóbbira példa a Banu Aszad: Oroszlán-törzs). Csak nagy ritkán került sor nagyobb törzsszövetségek létrehozására, és ezek általában gyorsan szét is estek. A sivatagi nomádok törvények nélküli, szokásjog által szabályozott életet éltek. Nézeteltéréseik egyik bevett elintézési módja volt a vérbosszú, azonban nem csak az elkövető, hanem az egész törzse ellen. Ez – bár primitívnek tűnik – a béke záloga volt, a törzs ugyanis kollektív felelősséget vállalt minden tagjának minden tettéért. Amennyiben valaki a törzse ellen vétett, azt kiközösítették, és többé nem élvezett védelmet – a magányos kóborlók (arab nevük szulúk) élete pedig nem volt biztonságban.
Az arab törzsek hiedelemvilága kevéssé ismert, bár tudjuk, hogy többnyire politeisták voltak. (Egyes törzsek a kereszténységet, mások a zsidó vallást vették fel, és akadtak be nem sorolható monoteisták is köztük.)
Mesevilágukból is kitűnik: a sivatagot szerintük különböző szellemek, azaz dzsinnek népesítik be. Nagy pogány szentély volt Mekkában, ahol egy fekete kő környezetében, a fölé emelt nagy, kocka alakú építményben, a Kábában voltak elhelyezve az egyes törzsek bálványai, melyeknél áldozatokat mutathattak be. Az év négy hónapját szentnek nyilvánították, megtiltva minden ellenségeskedést. Ekkor mód adódott a bálványok felkeresésére és áldozatbemutatásra, valamint a nagy vásárok lebonyolítására. Mekka így pezsgő vallási és kereskedelmi központtá vált.
Mindazonáltal az – iszlám kori tudósok által sok esetben interpolált, átírt, iszlámosított – irodalmi hagyatékból kitűnik: a dzsáhilijja idején az arabság életében csak másodlagos szerepet játszottak a vallási kérdések. Még a jelentős mértékben spirituális tevékenységnek felfogott költészet emlékeiben is alig-alig akadni vallásos utalásokra. Ezért is jelentett hatalmas újdonságot az utolsó ítéletet és túlvilágot hirdető Mohamed próféta fellépése 610 körül.
Erkölcsi életében nagyon fontos szerepet töltött be a vendégszeretet, vendégbarátság. Még ha halálos ellenség is volt az illető, aki belépett az ember sátrába, kötelesség volt megvendégelni. A törzs minden vagyontárgyat közösen birtokolt. A korabeli arab erkölcsiség egyik sarokpontja volt a nők tisztelete, akik gyermeknevelés mellett adott esetben a harcokból is kivették a részüket.
Némileg megkülönböztetett helyzetben voltak a törzseken belül az „arabok hollói”, azaz azok, akik arab apától és fekete rabnő-anyától származtak. Megbecsülésüket hőstettekkel és költészetben elért eredményekkel vívhatták ki. Egyikük, Antara ibn Saddád, – aki, miután törzstársai nem voltak hajlandóak rituálisan felszabadítani, nem nyerhette el szerelme – egyúttal unokahúga –, Abla kezét, ezért annyira megsértődött, hogy nem volt hajlandó segíteni a bajba került törzsének.
Ekkor végre felszabadították, és szerelme beteljesülhetett. Magas kort ért meg, és csatában esett el, nemzeti hőssé vált, róla szól az Antar-regény. Verse pl „Vajon hagytak-e nekem a költők még foltozni valót / Vagy megismered a (hajdani) lakóhelyet találgatás után?”
A költészet oly nagy becsben állt, hogy rendszeresen rendeztek költői versenyeket.
Ali ibn Abi Tálib (656-661)
Szerepe az iszlám síita irányzatában alapvető: itt őt tekintik az első és egyetlen jogos kalifának, illetve az első imámnak – a szemükben Ali kalifa szerepe nagyon fontos Mohamed próféta szerepe mellett, nem csak abban az értelemben, hogy helyesen vezette a közösséget az iszlám törvény (saría) szellemében, hanem úgy is, mint aki értelmezte annak ezoterikus jelentését is.
Alit a szunniták körében is rendkívüli tisztelet övezi, a síitákkal ellentétben nem ismerik el Mohamed utódjául, mivel nézetük szerint a próféta halála előtt erről nem rendelkezett.
Kalifasága alatt zajlott az első muszlim polgárháború, amelynek során Ali hívei közül, vele szakítva létrejött az első muszlim szekta, a háridzsiták („kivonulók”).
A kalifák sora folytatta a hódításokat…
? A Siita iszlám vonal szerint hat „Nātiq” (Beszéd) után – „Sāmad” (Csendes) silsila következik:
1, Ádám és fia, Seth után
2, Noé – Sém
3, Ábrahám – Izmael
4, Mózes – Áron vagy Józsué
5, Jézus – Simeon
6, Muhammad bin ʿAbd Allāh – Ali ibn Abu Tālib
Hat néma imám után egy csendes imámot küldtek az iszlám újjáélesztésére.
A síita iszlám szerint Mohamed Ali ibn Abi Talib-et (656–661) jelölte meg utódjának imámként, azaz szellemi és politikai vezetőként, a Ghadīr Khumm eseményén, de Mohamed halála után Mohamed néhány társának Saqifah-i döntéséne
értelmében ő mégsem lett a muszlimok vezetője.
A gyülekező állítólag a ghadir ‘medence’ mellett zajlott Khumm wadi ‘völgy’területén, amely az akkori al-Juhfa település közelében található. Mekka és Medina közötti úton, ahol Mohamed megállította azon muszlimok nagy karavánját, akik elkísérték őt a búcsúzarándoklatra, az egyetlen haddzs -rituáléjára.
A haddzs Mohamed iszlám próféta életéhez kötődik a Kr.u. 7. századtól, de a muzulmán források szerint a mekkai zarándoklat rituáléja Ábrahám idejére nyúlik vissza. Hajj alatt a zarándokok csatlakoznak a muszlim emberek millióinak körmenetéhez, akik egyszerre vonulnak össze Mekkában a haddzs hetére, és egy sor preiszlám rituálét hajtanak végre
Néha bevonultak, néha kivonultak. A hidzsra kivonulást jelent. Az iszlám történetében több kivonulás is ismert, mely során a muszlimok az üldöztetés elől békésebb helyen kerestek menedéket.
1, Etiópiai kivándorlás során közel száz mekkai muszlim hajózott át Dzsiddából Abesszíniába (akkor még így hívták Etiópiát), – ahol akkor egy igazságos keresztény uralkodó volt hatalmon, s aki nem csupán befogadta és védelmezte a Dzsaafar ibn Abi Tálib vezette muszlimokat, de később maga is iszlám hitre tért.
2, Mohamed próféta táifi kivándorlási kísérletét nevezzük, mely kudarcba fulladt, hiszen kénytelen volt elmenekülni ebből a hegyi városból.
3, Mekkából Medinába való vándorlása. A mekkai zarándoklat során Mohamed próféta az Aqabai-szorosban megállapodást kötött néhány jaszribi (ma Medina) férfival, hogy azok felveszik az iszlám vallást, megteszik Allah küldöttét hazájuk vezetőjének, aki cserébe kibékíti az ottani marakodó arab törzseket. Ezen paktum után a muszlimok apránként szivárogtak át Medinába. Az utolsó kivándorló maga Mohamed próféta és legjobb barátja, az első kalifa, azaz Abu Bakr volt. A kivándorlásuk három hónapig tartott i. sz. 622-ben. Ez idő alatt három napot töltöttek a híres Szaur barlangban, ahol Abu Bakr megkapta a legmagasabb szintű spirituális beavatást. Medina népe az iszlám világ legnevesebb dalával, a „Talaal bedru alajná”-val fogadta őket. Mohamed prófétát Abu Ajjúb al-Anszári (törökül Eyüp Sultan) fogadta be.
Mohamed próféta halála után, Ali ibn Abi Tálib, (röviden) Ali kalifa javaslatára, a hidzsra lett a holdhónapokban számoló muszlim naptár kiindulópontja.
.
A saría az iszlám erkölcsi kódexe és vallási törvénye.
Két elsődleges forrása a Koránban megfogalmazott
előírások és Mohamed iszlám próféta példájából
a
szunnában . Az iszlám joggyakorlat (
fiqh ) a másodlagos források bevonásával
értelmezi és kiterjeszti a saría alkalmazását az elsődleges forrásokban (a Koránban és a szunnában) közvetlenül nem érintett kérdésekre
. Ezek a másodlagos források általában magukban foglalják a sahabah (a próféta társai) és
az ulama (vallástudósok)
konszenzusát, amely az ijma -ban testesül meg , valamint
a Korán és
a szunna analógiája a qiyákon keresztül
. A
maliki jogi iskolában az „amal ahlil madinah” (a medinai nép gyakorlata) is szerepel
.
A szunnita klasszikus iszlám elméletektől eltérnek a
síita muszlimok elméletei
, akik szerint
az imámok értelmezik a szunnát, és
a szúfi, aki szerint Mohamed „szúfi tanítók sorozatán keresztül” közvetítette a szunna értékeit.
A szunnita klasszikus iszlám elméletektől eltérnek a
síita muszlimok elméletei
, akik szerint
az imámok értelmezik a szunnát, és
a szúfi, aki szerint Mohamed „szúfi tanítók sorozatán keresztül” közvetítette a szunna értékeit.
Az Al-Sīra al-Nabawiyya, rövidítve: Sīrah Mohamed próféta hagyományos életrajza, amelyből a
Koránon kívül a legtöbb információ az életéről
és a Hadiról . és az iszlám korai időszaka
származik.
A világ felosztása
A klasszikus
iszlám jogban
a világnak három fő felosztása van
, amelyek
a dar al-Islam (
szó szerint „ az iszlám területe ” ), amelyek azokat a régiókat jelölik, ahol az iszlám jog érvényesül,
[ 1 ] dar al-sulh (szó szerint a szerződés területe). jelöli azokat a nem iszlám országokat, amelyek békében élnek vagy fegyverszünetet kötöttek egy muzulmán kormánnyal,
[ 2 ] és
dar al-harbot (szó szerint háborús terület), olyan területek, amelyek határon osztoznak
a dar al-Iszlámmal , és nem kötöttek fegyverszünetet.
A szunnita iszlám tudósai körében
a hadísz kifejezés nem csak Mohamed szavait, tanácsait, gyakorlatait stb. foglalhatja magában, hanem társaiét
is .
[ 13
] [ 14
]
A síita iszlámban a
hadísz a szunna, Mohamed és családja, az
Ahl al-Bayt (
A tizenkét imám és Mohamed lánya,
Fatima ) szavai és tettei megtestesítői.
[ 15
]
Míg a „hadísz” szóbeli közlés, amely állítólag a prófétától vagy tanításaiból származik, a „szunna” (szó szerint: életmód, viselkedés vagy példa) egy adott közösség vagy nép uralkodó szokásait jelöli. … A „sunna” egy közösség által nemzedékről nemzedékre tömegesen átadott gyakorlat, míg a hadísz későbbi összeállítók által összegyűjtött jelentések, amelyek gyakran évszázadokkal távolabb vannak a forrástól. … /Joseph A. Islam/
Az ima előírt mozdulatairól és szavairól ( rak’a néven ismert ), valamint arról, hogy hányszor kell ezeket végrehajtani, a hadíszban találhatók. A hadíszok azonban eltérnek ezekben a részletekben, következésképpen a salátot a különböző haditista iszlám szekták eltérően végzik. A koránisták viszont úgy vélik, hogy ha a Korán hallgat valamilyen kérdésben, az azért van, mert Isten nem tartotta fontosnak a részleteket
A fiqh szó arab kifejezés, jelentése „mély megértés”
A szunnita iszlám történelem szerint a szunnita jog a következő kronológiai utat követte:
Allah → Mohamed → Társak → Követők → Fiqh .
Wudu lépései a kézmosás, a száj és az orr öblítése, az arc, majd az alkar megmosása, majd a fej, a fülek megtörlése, majd a lábmosás vagy a lábtörlés nagyobb szünetek nélkül.
A wudu a rituális tisztaság fontos része az iszlámban , amelyet a fiqh szabályoz, amely meghatározza a higiéniai joggyakorlatot és meghatározza az azt alkotó rituálékat. A rituális tisztaságot taharának hívják .
A wudu-t általában Salah vagy a Korán olvasása előtt hajtják végre . A wudut érvénytelenítő tevékenységek közé tartozik a vizeletürítés , székletürítés , puffadás , mély alvás, enyhe vérzés ( cselekedettől függően ), menstruáció , szülés utáni állapot és nemi közösülés.
A wudu-t gyakran ” részleges mosdásnak” fordítják , szemben a ghusl-lal , ami azt jelenti, hogy ” teljes mosdás”, ahol az egész testet megmossák. A wudu alternatívája a tayammum vagy ” szárazmosás „, amely tiszta homokot használ a víz helyett a teljes vízhiány miatt, vagy ha az ember nedvesség okozta bőrgyulladástól, betegségtől vagy egyéb káros hatástól szenved.
A Salah a formális istentisztelet gyakorlata az iszlámban ,amely rituális imák sorozatából áll, amelyeket naponta meghatározott időpontokban hajtanak végre a Mekkában található Kábával szemben a rak’ah néven ismert egységekből áll, amelyek magukban foglalják a fizikai testhelyzetek meghatározott készletét, a Koránból való felolvasást és a szunnából származó imákat . [ 1 ] A rakák számaaz adott imától függően változik. A gyakorlatban eltérések figyelhetők meg a különböző madhahib ( az iszlám jogtudományi iskolák) hívei között. A szalah kifejezés jelentheti az istentiszteletet általánosságban, vagy kifejezetten utalhat a muszlimok által naponta ötször, vagy egyes hagyományokban naponta háromszor végzett kötelező imákra.
A rituális mosdás elvégzése után az imára való megmosakodás után a hívőnek meg kell újítania legbensőbb szándékát , ezzel megtisztítva imádságát Allah érdekében . A Niyyah szándékot nem verbálisan kell kimondani, hanem szívben kell megfogalmazni; de szóban is elmondható a szívben lévő szándék mellett. Példa: szívedben azt akartad, hogy 4 egységnyit (rakah) imádkozz, mielőtt elkezded az imát.
A raka’ah akkor kezdődik, amikor az imádó elindítja a szalah-t az „Allah nagyobb” (Allah-Hu-Akbar) szavakkal, ezt arabul Takbir néven ismerik ( szó szerint ” Isten dicsőítése ” ). A Takbirt a Salah elején kell elmondani, különben az ima érvénytelenné válik. Az egyén az álló helyzetet figyeli, miközben elmondja a „Dua al istiftah”-t, majd a Korán kezdő fejezetét ( Al-Fatiha ) (Megjegyzés: az Al-Fatiha elmondása az ima oszlopa. Ha valaki elfelejti elmondani az Al-Fatihát, vagy nagy hibát követ el a Tajweedben , akkor az elejétől újra kell imádkoznia), majd személyesen kiválasztja a kiválasztottakat. verseket vagy fejezeteket, amelyeket az imádók szabadon választhatnak, hogy elmondják maguknak.
A raka’ah második része abból áll, hogy az imádó egy másik Takbirt készít, majd 90 fokos szögben meghajol, kezét a térdére helyezi úgy, hogy a lábuk vállszélességben legyen egymástól, a szemek a lábak közé vagy a körbe kell fókuszálni. a területet, és alázatosan meghajol, mintha Isten parancsára várna . Ebben a pozícióban a „Dicsőség a legcsodálatosabb Allahnak” szavak hangtalanul hangzanak el, rituális dicséretként.
A raka’ah harmadik mozdulata visszatérés a meghajlásból álló helyzetbe, Allah dicséretével a nyelveden, és ereszkedj le teljesen a földre.
Leborulva a hódoló homlokát és orrát laposan a padlóra helyezik úgy, míg a tenyerét vállszélességben, a fülétől jobbra és balra.
Ebben a pozícióban a „Dicsőség a Mindenható Allahnak” szavakat szemlélődéssel ismételgetik, mint rituális dicséretet. Mohamed iszlám próféta azt tanította tanítványainak, hogy „az alany akkor kerül a legközelebb Istenhez, ha leborul”.
A negyedik mozdulat az, hogy az imádó térjen vissza lehajlásból ülő helyzetbe, lábait laposan a teste alá hajtva.
Ezzel befejeződik az arabul raka’ah néven ismert imádság egy egysége, amelyet vagy felállás követne egy második raka’ah-ért, ha az ima megkívánja, vagy a szalah taslim– mal fejeződik be .
Bár nem része egyetlen raka’ah-nak, a szala befejezése ülő helyzetben történik.
A szunitákért végzett napi öt imát egy-egy kötelező rak’at ( fard ) követéssel hajtják végre.
- A Fajr imának (hajnali ima) 2 Rak’at van.
- A Zuhr imának (a déli vagy kora délutáni ima) 4 rak’at van.
- Az Asr imának (késő délutáni ima) 4 rak’at van.
- A Maghrib imának (alkonyati ima) 3 rak’atja van.
- Az Isha imának (éjszakai ima) 4 rak’at van.
A pénteki déli ima némi eltérést mutat, a pénteki imának 2 Rak’atja van a Zuhr ima normál 4 helyett, ha a pénteki ima (Jummah ima) nevű gyülekezeti ima részeként olvassák. A pénteki imát prédikáció előzi meg, amelyet általában az imám mond. Az imaegységek ugyanazok maradnak.
Az arabul a ḥadīth főnév jelentése ‘jelentés’, ‘elszámolás’ vagy ‘elbeszélés’. Arab többes száma az aḥādīth. A hadísz egy személy beszédére is utal. Többfajta nézőpont:
– Mohamed kijelentései vagy cselekedetei és a jelenlétében történt tettekre és kijelentésekre adott hallgatólagos jóváhagyásai vagy bírálatai
– Ugyanez a mondanivaló, csak kibővítve, Mohamed és társai, követői általi cselekedetekre is vonatkoztatva.
Mivel néhány hadísz megkérdőjelezhető és ellentmondó állításokat tartalmaz, a hadísz hitelesítése a hadísz tudományok néven ismert fő iszlám tudományággá vált. Klasszikus formájában a hadísz két részből áll – a jelentést továbbító narrátorok láncából (az isnad ) és a jelentés fő szövegéből (a matn ). A muszlim papok és jogászok az egyes hadíszt olyan kategóriákba sorolják be, mint a sahih („hiteles”), a hasan („jó”) vagy a da’if („gyenge”). ). Azonban a különböző csoportok és a különböző tudósok eltérően minősíthetik a hadíszt.
Egyesek továbbá azt állítják, hogy sok hadísz kitaláció, amelyet az i.sz. 8. és 9. században hoztak létre, és amelyeket hamisan Mohamednek tulajdonítanak. Történelmileg a
karidzsiták egyes szektái is elutasították a hadíszt, míg
a mu’taziliták elutasították a hadíszt mint az iszlám jog alapját, ugyanakkor elfogadták a szunnát és
az dzsmát .