karma

– ragaszkodás –

A családi karmák nyelvén szólva vannak mondatok, amelyek a kultúránk a vallásunk a hitrendszerünk mentén életünkben elvárás szinten léteznek, olyanok, mint a „járt utat a járatlanért el ne hagyj” formula is, ami kultúrák, és identitások fennmaradásának lényeges és valóban megtartó erővel bíró eleme, de egy olyan elem, ami miközben megtart, merevséggel párosulva sokmindent gátol.

Egy ideig szinte minden szolgál, aztán, ha nem vagyunk képesek azt engedni és rugalmasan kezelni, – befeszít. Az asztrológia nyelvén ezt a helyzetet például Szaturnusz és Uránusz küzdelmeként, numerológiailag tizenkettőként, tarot értelmezésben pedig akasztott emberként definiálnható.

Ha valaki pusztán a múlt elvei mentén próbál létezni, nem veheti észre sem a jövőt, sem a másik ember hasonló, vagy épp tökéletesen más privilégiumokkal rendelkező dimenzióit, és könnyen egyedül marad, egy burokban, amit magának alkot.

Ezekkel a burkokkal, és a bennük kanyargó régi utakkal a probléma, – mert megszokott, tudjuk hova vezet, még ha a kellemetlen felé is, biztonságot nyújt, – hogy sokszor kötelező haladási irány táblát képzelgünk elé, ha tudjuk is hogy, a végén a csalódás vár. Biztonságosabbnak tűnik, mint valami, amiről fogalmunk sincs, arra indulunk. És a ragaszkodásnak sajnos nem feltétele, hogy jó legyen nekünk az, amihez ragaszkodunk.

A mondatokról, amelyeket ilyenkor előveszünk:

„Én már csak ilyen vagyok.”

„Nálunk ez mindig így volt.”

„Legalább tudom, mire számítsak.”

A karmikus múlt oldódását keresve az ilyen gondolatok táján érdemes körülnézni. Egy örökölt szokás, mondat, amelyet először nem mondunk tovább, egy helyzet, amelyben felismerjük a megszokott mozdulatot, de nem tesszük meg automatikusan.

A járt út elhagyása mindössze ennyivel kezdődik.

Szabad akarattal az ajtók nincsenek zárva. Lehet dönteni. Nyíljon -e a szem, ami nyílni akar, táguljon-e a tudat, ami tapasztalni akar, és szabadulhassanak-e fel energiák, megtalálhassák-e az olyan pozitív, kreatív utakat, amelyeken keresztül szabadon áramolhatnak, gyógyulhasson-e a lélek, oldódhassanak-e testi panaszok.

– harag –

Egyéni karmáinkat itt, ebben az életben gyártjuk. Valaki nem úgy működik mint mi? Nem úgy, ahogyan elvárjuk? Nem illik az általunk elképzelt közjóba, a társadalmi normákról alkotott elvárásrendszerünkbe? Hajláktalan, alkoholista, agresszív vagy máshogyan nem tökéletes? Netán épp az ellenkezője? Túl gazdag, öntelt és fennhéjázó?

Igen. A világ nem tökéletes. De megismerheted hogyan működik. Ha kiváncsisággal fordulsz a zavar tényezők felé, válaszokat kapsz, -ha elfordítod a fejed, mondván haragszol, a feszültség viszont egyre csak nőhet körülötted.

Amint elkerülsz valamit, pusztán azért, mert hibás működésűnek gondolod, a fókuszodat már neki ajándékoztad. Analizáló részed örömében, legközelebb a még kisebb hibákat is képes lesz megtalálni, és elkerülni.. Üdv Chiron birodalmában. A hibák adottak, vagy elkerülsz, és egyre több mindennel teszed ezt, vagy elkezdesz lelkedben gyógyszert gyártani, megismerni és kapcsolatot építeni.

– elmúlt életek, determinizmus –

Saját tapasztalatok híján hiteink, álmaink, ösztöneink, tudatalatti késztetéseink segíthetnek közelebb kerülni a témáihoz.
Miért hagyod a tányér szélén az utolsó falatot, miért állsz ki egy ügy mellett, mihez látszólag semmi közöd? Miért vonzhat valaki, aki nem illik bele a tudatosan felállított értékrendszerünkbe? Miért nézel mániákusan zenéről vagy táncról szóló reels-eket?

Válaszaid mesélhetnek.. Egykor a rended része volt, ezért ma is biztos pontnak tűnik. De nem a máról szólnak, és nem is az a céljuk. Van. Vannak. Megtörtént, megtörténtek. A 8. házban találkozhatunk a felbugyogó múlttal. Az ott tanyázó bolygók mutatják hogyan miként adatott meg a kapcsolódás lehetősége. Vénuszi lágy művészet, marsi harci, erővel kapcsolatos dolgok által? Lehetne sorolni.. Amíg nem engedjük megnyilvánulni, addig úgyis motoszkálni fog. jobb engedni

– művészet és elengedés –

egykor az életed része volt, ma csak élned kell, – elengedve, megengedve, – miközben fejlődsz, és alakulsz
Valaha túltolt napirenddel versenysportoltál? Most gyönyörködj. Valaha volt valaki, akivel féltékenyen harcoltál? Most engedj át egy részt. Valaha éheztél? most egyél csak csokiskekszet pár napig. Életed szerves része volt a mozgás? helyezd másik analógiába, -mozgass információt

– ősi tudatkincsek –

” .. Kṛṣṇa a társadalmi rend kérdésével kezdte. Az indiai hagyomány négy nagy varṇát ismer: a brāhmaṇák a szent tudás és a tanítás, a kṣatriyák a vezetés és védelem, a vaiśyák a gazdálkodás és kereskedelem, a śūdrák pedig a szolgálat feladataihoz kapcsolódnak. A Bhagavad-gītā negyedik fejezetének tizenharmadik verse a négyes társadalmi rendet az ember természetének és cselekvéseinek különbségével kapcsolja össze.

– Az ember – mondta Kṛṣṇa – mindig valamilyen körülmények között kezdi meg az életét. Családba születik, társadalmi helyzetet kap, kapcsolatokat örököl, és olyan eseményekkel találkozik, amelyeknek okai olykor messzire nyúlnak vissza. A lélek számára mindez a tapasztalás útjának részévé válhat.

Ezután a karma működéséről kezdett mesélni. Elmondta, hogy a cselekedetek következményei hosszú időn át érlelődhetnek, és a későbbi indiai bölcseleti hagyomány négy fontos formában írja le működésüket.

Az első a sañcita-karma, az összegyűlt karma. Olyan, mint egy hatalmas magtár, amelyben a korábbi cselekedetek magvai várakoznak. A második a prārabdha-karma, a már beérésnek indult karma, amely az adott életben tapasztalható körülményeket alakítja. A harmadik a kriyamāṇa-karma, a jelenben végzett cselekvés, amelyet az ember éppen most hoz létre. A negyedik az āgāmi-karma, a jövőre gyümölcsöt hozó karma, amely a jelen döntéseiből keletkezik.

A négy fogalom segítségével Kṛṣṇa úgy mutatta be az emberi életet, mint amelyben a múlt következményei és a jelen szabadsága egyszerre működnek. Az ember a már beérett karmájával találkozik, de minden válaszával újabb következményeket teremt. Aki szenvedést okoz, annak cselekedete következményekkel jár; aki szenvedést tapasztal, annak lehetősége nyílik a helyzet mélyebb megértésére.

Amikor Kṛṣṇa elhallgatott, csend telepedett a térre, ám ebben a csendben nem volt feszültség. Buddha nyugodt tekintettel nézett rá, majd lassan, kimérten szólalt meg.

– Igazat szólsz a magtárról és a beérő gyümölcsökről – mondta Buddha. – Az ember valóban hoz magával hajlamokat, és valóban beleszületik egy világba, amelynek törvényei vannak. De a szerep, amelyet a születés ad, csupán ruha, nem pedig maga az ember. Nem a származás és nem a külső rend tesz valakit bölccsé vagy szolgává, hanem kizárólag az a figyelem, amellyel a saját tudatát kíséri.

Buddha előrehajolt, és a hangja még szelídebbé vált.

– A magvak valóban ott pihennek a földben, de egyetlen mag sem szökken szárba víz és meleg nélkül. A karma nem vak végzet, amely láncra veri az embert. A karma maga a szándék. Amikor a múlt egy régi, fájdalmas képe felbukkan a jelenben, a szenvedést nem maga az esemény szüli, hanem a ragaszkodás, amellyel belekapaszkodunk, vagy a harag, amellyel el akarjuk lökni magunktól.

Kṛṣṇa elmosolyodott, mert értette, mire mutat rá a másik. Buddha folytatta:

– Ha az ember észreveszi a bennük mozduló régi késztetést, de nem táplálja tovább félelemmel és ítélkezéssel, a mag elveszíti az erejét. A jelen pillanat ébersége képes arra, hogy megszakítsa a láncolatot. Ilyenkor a cselekvés már nem kötöz meg, nem termel újabb terheket a jövőnek. A múlt tanítássá szelídül, a jelen pedig szabaddá válik – és ebben a szabadságban minden lélek megtalálhatja a saját békéjét.

Arjuna, aki eddig csendben figyelte a két mestert, most kissé türelmetlenül előrébb lépett. Homlokán még ott látszott a harcosok örök vívódása, a kérdés pedig, amelyet feltett, egyszerre volt kíváncsi és kétkedő:

– Ez mind szép és világos – szólalt meg Arjuna –, de mi a helyzet azokkal, akik egészen más történetben hisznek? A kereszténység például az eleve elrendelésről beszél. Arról, hogy az ember útja már a születése előtt meg van írva, és egyetlen Teremtő akarata vezeti a sorsát. Vajon ez is csak egy másik neve a karmának, vagy ott már nincs helye az ember saját döntéseinek?

A két mester egymásra pillantott, ám mielőtt bármelyikük szólhatott volna, a tér széléről egy szelíd, mégis mélyen zengő hang válaszolt. Egy egyszerű ruhát viselő alak lépett közelebb, tekintetében ugyanaz a végtelen nyugalom tükröződött, mint Kṛṣṇa és Buddha szemében.

– Az eleve elrendelés nem lánc, Arjuna, hanem meghívás – mondta Jézus, miközben leült közéjük. – Amikor az Atya megalkot egy lelket, valóban ad neki egy utat, egy hívást és olyan feladatokat, amelyek által növekedhet. Ebben a hívásban benne van mindaz, amit hozol magaddal, és mindaz, amivé válhatsz. De a terv soha nem kényszer.

Jézus a földre rajzolt egyetlen egyenes vonalat, majd mellé több kanyargó ösvényt is húzott.

– Amit keleten a múlt magvainak hívnak, azt mi gyakran örökségnek vagy próbának nevezzük. De a kereszténység szíve nem a végzet, hanem a kegyelem és a szabad akarat. A kegyelem pedig pontosan az a csoda, amely képes felülírni a régi törvényt: a „szemet szemért” szigorú igazságát a megbocsátás szabadságával váltja fel. Ha az ember elfordul a szeretettől, maga építi a saját börtönét – de abban a pillanatban, amikor megbocsát, elenged és igent mond a szeretetre, a régi írások eltöröltetnek, és a lélek újjászületik.

Arjuna elgondolkodva nézte a porba rajzolt vonalakat. Kezdte érteni, hogy bár a szavak mások, a három tanítás ugyanarról a kapuról beszél: arról a pillanatról, amikor az ember már nem a múltja foglya, hanem a jelene szabad teremtője.

innen folytatódik a karmikus szempontból a feldolgozott téziseknek és irodalmi művek a sora