szakrális mozaikdarabok

Ezekiel Merkaba látomása után szabadon:
– Bárminek a véghezviteléhez

Thébai triád

Az Olümposzi isteneknél kezdődött:

Rheia három leányt és két fiút szült Kronosznak, aki egy jóslattól való félelmében, miszerint gyermeke veszi át hatalmát, sorban lenyelte őket.
A gyermekek azonban istenként továbbéltek apjuk belsejében. Amikor Rheia újabb gyermeket várt, titokban tartva, Árkádiában szülte meg, majd Gaiával Krétára vitette, ahol a Meliászok (Adraszteia, Ida és Melissza) nevelték. Hazatérve Rheia Kronosznak egy bepólyázott követ adott, aki azt gondolván, hogy a gyermeke az, lenyelte. → Zeusz amikor felcseperedett és megtudta, hogy mit követett el apja, bosszút forralt és varázsital segítségével meghánytatta őt, hogy kiszabadíthassa testvéreit. A három fiútestvér Zeusz, Poszeidón és Hadész megfosztották apjukat a hatalomtól, majd megosztva azt, ők uralkodtak a világon. Zeusz az égbolt, Poszeidón a tenger, Hadész pedig az alvilág ura volt. Rheia három lánya istennő lett és az Olümposzon éltek.
Együtt uralkodtak emberek és istenek felett. Uralma alatt élte aranykorát a világ. Az emberekben ekkor még nem dolgozott az irigység, kapzsiság vagy bármi erőszak. Nem ismerték a csak nehéz munkával biztosítható megélhetést és a törvényeket sem. A teljes harmóniát azonban megbontotta
Uranosz félelme: megijedt gyermekei erejétől és hatalmasságától, a föld mélyére, Tartaroszba száműzte őket. Gaia szenvedett, legifjabb fia, Kronosz vállalta, hogy kiszabadítja testvéreit, és bosszút áll apján. Gaia létrehozott méhében egy fehér fémet, és óriási, gyémánt keménységű sarlót készített belőle. Kronosz levágta atyja nemi szervét, az üvöltő istenség vére a földre hullott, és ebből születtek meg az Erinnüszök, a Gigászok és a Meliák. Kronosz a levágott szervet a dühöngő tenger habjaiba vetette, amelyből így kikelt a gyönyörűséges Aphrodité.Ezután a titánok felhozták a föld mélyéből a három küklopszot: Brontészt, Szteropészt és Argészt, valamint a három ötvenfejű százkezűt, a hekatonkheireket, s megfosztották Uranoszt hatalmától, és Kronoszt tették meg az ég urává.Kronosz félelme: Gaia jóslata miatt ő is rettegett öccseitől, kezüket széttéphetetlen bilincsbe verte, és bezárta őket az alvilág mélyére, a Tartaroszba,