Hinduizmus

India autentikus ősi vallását hinduizmusnak vagy bráhmanizmusnak nevezzük. Nehezen definiálható, dinamikusan fejlődő vallási rendszer, alkotóelemei

  • népi vallásosság
  • a papi értelmiség bonyolult rituáléi
  • transzcendentális meditáció
  • fejlett filozófiai rendszerek kialakulása

    Különlegességei:
    Nincs azonosított alapítója, kitűnik még dogmatika-mentességével, nagy toleranciájával és a missziós tevékenységek hiányával is

    Központ gondolata:

A hinduk ősidők óta ugyanazon névvel jelölik a vallásuk alapjául szolgáló elvet, magát az egyetemes hindu vallásrendszert: szanátana dharma „örök rend” vagy „örök törvény”. Arra való törekvést, hogy az élet összhangban legyen azokkal az elvekkel és gyakorlatokkal, amelyek jobb újjászületéshez vagy akár a megszabaduláshoz (móksa) vezetnek.

Móksa  megszabadulás, (fel)szabadulás, eleresztés, születés és a halál örök körforgásából, a reinkarnáció kötelékéből. Nem megsemmisülés, hanem a nirvána, a karmától nyert függetlenség elérése.

Védák közlése alapján minden teremtett létforma szenvedés természetű, de az ember lelke, „önvalója” elpusztíthatatlan, és ez túléli a fizikai halált és újraszületések sorozatán keresztül, lépésről lépésre képes felhalmozni a megszabadító bölcsességet.

Leépíti a karmikus adósságot, eléri a megszabadulást a létforgatagból és átlép a nem teremtett, szenvedésmentes, magasabb rendű, tiszta, szellemi létállapotba. Az üdvözülés – lehetséges útjai pedig a

Minden út (márga, jóga) közös célja a megszabadulás, azaz az átman kiválása a testből és az illúzió világából, és Brahman (a legfelsőbb lélek, abszolút önvaló) elérése, amelyben a jó és rossz, az élőlények és dolgok, a férfi és nő minden ellentéte megszűnik.

Szanszára vagy szamszára jelentése „vándorlás”, átvitt értelemben „létforgatag”, a születés és a halál körforgása, a lélekvándorlás indiai formája. Nem csak ehhez a valláshoz kapcsolódik.
Jelen van a buddhizmusban, a hinduizmusban, a dzsainizmusban és a szikhizmusban, de más ezekhez közelálló vallásokban is.

teozófiai illetve antropozófiai szellemi irányzatok reinkarnációs elméleteik igazolására előszeretettel hivatkoznak rá, mint az örökkön örökké a létezés forgatagához láncoltságra.

A szanszára szó nem jelenik meg a Védákban, de az újbóli halál gondolata igen. 

A lélek egyesülése egy adott testtel a születés, a róla való leválás pedig a halál. Amikor egy lélek elhagyja fizikai burkát, átvándorol egy másik testbe, amely lehet emberi, állati, sőt növényi test, az érdemei alapján.

  • Az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan; ezért a lelket senki sem képes megsemmisíteni! Elpusztíthatatlan, felfoghatatlan és örök élőlénynek csupán az anyagi teste van kitéve a megsemmisülésnek! A tudással rendelkező tudja, hogy a lélek.. nem meggyilkolható. A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló, mindig-létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő meg nem ölhető. Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.
     (Bhagavad-gíta)

A lélek vándorlása folytatódik, amíg teljességgel meg nem szabadul a tisztátalanságaitól.

Az avidja – avagy a tudatlanság, tévelygés – az igazi én természetéről vezet a test és a jelenségek világának ego-öntudatához. Ennek egyik alapja a káma (vágyakozás) és a reinkarnáció láncolata. Az egoizmuson és vágyakon keresztül hozza létre mindenki a jövőbeli létesülése okait. Az ezt létrehozó illúzió állapotát úgy nevezik, hogy májá.

Az újjászületés tana a karma törvényének egyenes folyománya. A jó karmák magasabb síkon való újjászületéshez, a rossz karmák pedig alacsonyabb síkon való újjászületéshez vezetnek. A jó emberi tulajdonságok felfelé, egy magasabb síkra vezetnek, a rosszak pedig lefelé, egy alacsonyabbra. A bölcsesség és a helyes élet jutalma az üdvözülés, a kötöttségé pedig annak ellenkezője. A jó és rossz karmák egyaránt leláncolják a lelket. Az egyik lánc aranyból van, a másik vasból. A móksát nem érheti el az ember addig, amíg az Örökkévaló ismeretét el nem éri.

  • Örökre az anyagi lét óceánjába dobom az irigyeket és a gonoszokat, az emberiség alját. Az ilyen emberek újra és újra démoni fajokban fognak megszületni, így sohasem érhetnek el Engem. Fokozatosan a lét legszörnyűbb formájába süllyednek. 
    (Bhagavad-gíta)

Az egyéni lélek a Legfelsőbb akaratából kerül egy bizonyos testbe. Ezért találunk az anyagi létben oly sok fajt – állatokat, rovarokat, embereket stb.

Dzsainizmusban a szanszára a világi élet jelenti, amelyet a különböző létsíkokban való folyamatos újraszületések jellemeznek.

Buddhizmusban a szamszára a születések, halálok (és a Tibeti buddhizmusban köztes állapotok) folyamatosan ismétlődő köre. Ez az én és a tapasztalás téves képzetéhez való ragaszkodás eredménye, tehát a valóságról alkotott helytelen tudásé – (avidjá). A szamszára jellemzője a dukkha (szenvedés, aggodalom, elégedetlenség). A buddhista nézet szerint a szamszárából való megvilágosodás lehetséges, ha valaki követi a buddhista ösvényt. A szamszárához általában hat birodalmat szoktak felsorolni: istenek világa, félistenek világa, emberek világa, állatok világa, éhesszellemek világa, pokollakók világa

Szikhizmusban úgy gondolják, hogy a jelen cselekedetek miatt és az embertársainkkal való kapcsolataink által lehetőségünk van egységbe lépni az időtlennel (Akal). Az öt rabló irányításával (kaam, krodh, moh, lobh és hankaar) lehetőség van elérni a gurmukh állapotát. A szikhizmusban az emberi élet a legmagasabb életforma, az egyetlen, amelyből elérhető a gurmukh szint.

A szanszkrit india ősi nyelve, és India 23 hivatalos nyelvének egyike. 
Ismeretes, hogy a szanszkrit nyelv a Brahman, a hang az Úr Parameshwara dobpergéséből ered. A megjelent tizennégy szútra típust Maheswara-szútráknak nevezik. A szanszkrit a hinduizmus, a buddhizmus és a dzsainizmus fő nyelve.

Rigvéda versekben kifejezett tudás. Egyike a hinduizmus négy, a hinduk szerint öröktől fogva létező, alapvető fontosságú szent szövegének a Védáknak, amelyet az ortodox hívők az istenek a látók (risik) számára kinyilatkoztatott szövegének tulajdonítanak. A másik három védával (SzámavédaJadzsurvédaAtharvavéda) együtt a hindu vallás és életmód legfontosabb forrásának tekinthető. 1028 rövidebb himnuszt, mantrákat tartalmaz, amelyek a védikus áldozati szertartás nélkülözhetetlen elemei. Tanulmányozásuk a brahmanok (a papi, a legmagasabb kaszt tagjai) számára kötelező volt. Kezdetben szájhagyomány útján terjedt, és csak India muszlim hódítása után (12-13. század) foglalták írásba. A Rigvéda szövegeinek értelmezése – archaikus jellegük miatt – ma is a védikus kutatások legfőbb területe.

Az Atharvana Véda  Nevét Atharvana bölcsről kapta. A hagyomány szerint a bölcsek két osztálya állította össze. Az egyik Adharvan és két Angira. Ezért ősi neve Adharvangirasa Veda. A Rigvédához hasonlóan ez is himnuszokból áll, de tartalmaz némi anyagot a mantraoktatásról is. 

Az Adharvana Védát sokan Gupta Tudománynak tekintik, mivel lelkekkel, szellemekkel is foglalkozik. Azt is megemlíti, hogy milyen közönségesek voltak az emberek a védikus időkben.
Benne az orvostudomány első említése, információk a betegségeket okozó szervezetekről, például rovarokról és kártevőkről. Harcművészetekkel kapcsolatos információkat is tartalmaz.
Különösen olyan dolgokat írnak le, mint a nyilak mérgezése , mérgezett hálók készítése, rovarölő szerekkel való kísérletezés az ellenséges katonák megfertőzésére stb..

A Navagrahas (Nine Planets, Navagrahas) kilenc bolygót jelent. Ezt a szót két összefüggésben használják.

Az indiai asztrológiában életeket és eseményeket befolyásoló bolygók. Van némi különbség a csillagászat bolygói és az új bolygók között. A Nap (a Naprendszer központi csillaga), a Hold (a Föld albolygója), de a mi asztrológiánk és hagyományunk szerint a Napot és a Holdat nem tekintik bolygóknak. A két árnyékbolygó, Rahu és Ketu ebben a hagyományban bolygónak számít.

Kilenc Nap körül keringő gömbről szól.